Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Baka szerint a bíróságon nincs korrupció

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A bírósági rendszerben nem jelennek meg a közéletet uraló korrupciós jelenségek - jelentette ki a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke.

Baka András a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság miskolci összbírói értekezlete után azt mondta: 2001-es és 2008 között 18 esetben emeltek vádat bíró ellen, de az esetek nagy része nem korrupcióval vagy bűncselekménnyel függött össze, hanem például közlekedési vétséggel.

Baka András szólt a bírák és a tárgyalótermek védelmének fontosságáról is. Hangsúlyozta: a sajtónyilvánosság nem zavarhatja a tárgyalótermi munkát, ugyanakkor kiemelt figyelmet kell fordítani a sajtó tájékoztatására.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke a múlt héten egy budapesti konferencián szintén a sajtó tárgyalótermi jelenlétével összefüggésben az igazságszolgáltatás nyilvánosságának újraszabályozását szorgalmazta.