Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány Ferenc meglepte a szocialista pártot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyurcsány Ferenc országértékelőt tart. Szupergép Csillebércen. Büntetőpont szelíd lövészeknek. Varga István: Lehet az idén MotoGP futam. Egymilliárdnyi bélyeg. Nincs gyanúsított a kormánynegyed miatti botrányban - szemle a reggeli lapokból

Az Index azt írja, Magyarországért, a köztársaságért címmel tart országértékelő beszédet Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta március 19-i nyilvános rendezvényén. Az ATV információi szerint a Charta ügyvivői a volt miniszterelnököt arra kérték fel, hogy adjon átfogó értékelést Magyarország állapotáról, az elmúlt évekről és beszéljen a szerinte kívánatos tennivalókról. Az Index értesülései szerint az MSZP-t meglepte a Gyurcsány-beszéd híre. Sem a pártban, sem Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt környezetében nem tudták, hogy mire készül a volt miniszterelnök. Egyik forrásuk úgy fogalmazott, hogy az év/országértékelő beszéd tartása eddig a miniszterelnök, illetve az ellenzéki pártvezető privilégiuma volt, még Mesterházyval sem mondattak ilyet.

A Népszabadság arról számol be, hogy tegnap mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia csillebérci központjában a hazai kutatókat szolgáló legnagyobb, legerősebb számítógépet. A computer értéke 140 millió forint, a súlya 1270 kilogramm, és másodpercenként 6500 milliárd művelet végrehajtására képes. A berendezés létrehozását és működtetését az innovációs alap támogatja. A gép kapacitását elsősorban biológusok kötik le, a gép segítségével az asztma, az allergia és a leukémia genetikai hátterét kutatják.

A Magyar Nemzet azt írja, ma fogadhatja el a kormány az új, a jelenleginél szigorúbb fegyvertartási szabályokat. A jogszabályok szigorítása nyomán a sportlövőknek kötelező orvosi és pszichológiai vizsgálaton kellene részt venniük, továbbá csak három év után juthatnának saját fegyverhez. Felvetődik a kérdés, vajon lehet-e a mintegy ötezer versenyzőt és ugyanennyi hobbilövőt felelőssé tenni azért, ha egy fiatal azzal a szándékkal jelentkezik egy lövészklubba, hogy az ott elsajátított készségekkel és a fegyvertartáshoz szükséges minősítés megszerzésével mások életére törjön. A lap a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökével közöl interjút.

Az Index azt írja, március első napjaiban alá kell írni a sávolyi motorpálya finanszírozásához szükséges hitelszerződést ahhoz, hogy az építkezést be lehessen fejezni augusztus 31-ig, és még az idén MotoGP-futamot lehessen rendezni Sávolyon. Varga István gazdasági miniszter szerint tárcája csak a hitelnyújtás koordinálásáért felel, a támogatásról szóló kormánydöntést megalapozó hatástanulmányt a Pricewaterhouse Coopers készítette és az Önkormányzati Minisztériumnál kell keresni. Vizsgálat egyébként volt, még 2008 első felében. Varga István arról nem tud, hogy újabb tanulmányokkal vizsgálták-e a válság hatásait, illetve a tényt, hogy már nem egy komplex turisztikai fejlesztésről, hanem csak egy motorpályáról van szó.

A Népszabadság azt írja, több mint egymilliárd forint értékű bélyegritkaságot mutatnak be péntektől Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében megerősített védelem mellett megrendezett kiállításon. Még a budapesti Bélyegmúzeumban sem állították ki ezeket együtt a technikai feltételek hiánya miatt. Az érdeklődők megnézhetik a világ legelső bélyegét is.

A Napi Gazdaság azt írja, az elmúlt napokban számottevően megnövekedett a kereslet a nyugat-dunántúli régióban élő mezőgazdasági idénymunkások iránt Ausztriából és Szlovéniából. Főként képzett munkaerőt keresnek szőlészeti munkára. Persze emelkedik a feketén munkát vállalók aránya is a jó idő beköszöntével, és egyre többször lepleznek le illegális, engedéllyel nem rendelkező munkaközvetítőket a hatóságok.

A portfolió.hu arról ír, hogy a válság kitörése óta alig esett szó a garázsok piacáról, noha az esetenként több millió forintért kínált, néhány négyzetméteres ingatlanokból továbbra is bőségesen van kínálat a piacon, vevő viszont egyre kevesebb akad. Míg néhány évvel ezelőtt, az új építésű projektek aranykorában még az is megesett, hogy sorban álltak az új lakók a garázsokért, ma már sok esetben alig-alig lehet eladni azokat. A gazdasági hírportál annak jár utána, hogy érdemes most garázst venni.