Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MDF rekordgyorsasággal leváltott budapesti elnöke, Lévai Zoltán az index.hu hírtportálnak nyilatkozva úgy vélte, a Fórum financiális kényszerből ment bele, hogy átadja a fővárosi képviselőhelyek többségét az SZDSZ-nek, a liberálisok azonban megszegték a szerződést.
Öngyilkos lépés volt bejelenteni, hogy felbontja az SZDSZ-szel kötött szerződést. Előre lehetett tudni, hogy ezzel vége a párttagságának. A Fórum vezetői is célozgattak arra, amikor kizárták, hogy elment az esze. Az egyik televízióban Kerék-Bárczy Szabolcs az ön "kimerültségével", hozta összefüggésbe a történteket. Hogy vannak az idegei?

Nem őrültem meg. Természetes, hogy ha nem lehet cáfolni az állításaimat, akkor személyeskedés felé megy el a dolog, de ettől a valóság nem változik.

Miért a kampány közepén borított, hiszen eddig önt Dávid Ibolya emberei és az SZDSZ-szövetség támogatói közé sorolták?

Az MDF budapesti szervezetének elnökeként nem tehettem mást, valakinek el kellett mondani az igazat. Nem adhattam a nevemet ahhoz a hamis látszathoz, hogy a dolgok rendben folynak. Érzékeltem, hogy bizonyos innovatív megoldások nélkül már nincs remény, és nem szerettem volna, hogy ezeket egyszer az én nevemhez kössék majd.

Miket nevez innovatív megoldásoknak?


Olyan technikákat, amelyekkel kétszáz ajánlószelvényből néhány nap alatt nyolcszázat lehet csinálni. Törvényes eszközökkel szinte kizárt, hogy ez sikerüljön.

Már a hétfői közleményében is hasonlóan fogalmazott. Mire céloz a törvényesség feszegetésével?

Nem célzás, csak azt állítom, hogy a cédulagyűjtés eddigi eredményeit és a hátralévő időt figyelembe véve biztosra vehető, hogy a legtöbb körzetben a mostaninál tízszer több aktivista sem lenne képes összeszedni a hiányzó ajánlásokat.

Tényleg reménytelen az MDF helyzete Budapesten?

Ami a begyűjtött kopogtatócédulák számát illeti, katasztrofális. Tisztán látható, hogy a legtöbb körzetben már lehetetlen elérni a szükséges mennyiséget.

Úgy tudom, az ön feladata volt - többek között - a gyűjtés megszervezése. Nem érzi hibásnak magát az eredménytelenségért?

Ha az SZDSZ betartotta volna a megállapodásunkat, biztosan nem itt tartanánk. Az MDF-SZDSZ-együttműködés a részünkről éppen azt célozta, hogy a liberálisok hatékony segítségével, együtt majd átugorjuk a küszöböt. Az MDF-ben engem éppen elegen támadtak ezért, de akkor is azt mondtam tagtársaimnak, hogy sohasem engedtünk volna át tizennyolc helyet más pártnak, ha a Fórum olyan állapotában lett volna, hogy maga is képes a szükséges financiális és szervezeti hátteret biztosítani.

Csakhogy minden szerződés annyit ér, amennyit betartanak belőle. Mi teljesítettünk, az SZDSZ pedig nem. A legkevésbé sem segítettek például az ajánlószelvények gyűjtésében. És akkor még nem is beszéltünk az SZDSZ-t körül vevő korrupciós ügyekről, amik - akár igazak, akár nem - óriási károkat okoztak az MDF-nek. A korrupció vádja a mai - nagyon is  érthető - közhangulatban pusztító erejű.

Miért nem a saját pártjától várja a fent említett erőforrások előteremtését?


Az MDF szervezete jelen helyzetében egy széteső, különböző érdekcsoportok mentén működő párt. Sokszor volt az az érzésem, hogy az anyagiakon túl leginkább a bizalom hiányzott a párt döntéshozói részéről. Azt hiszem, abban egyet tudunk érteni, hogy minden országos méretű politikai csoportosulás lelke, motorja a fővárosi szervezete. Ha ott sikeres, akkor magával húzza az egész pártot. Ha nem, akkor nagy valószínűséggel nem szerzi meg a szükséges támogatást a Parlamentbe kerüléshez.

A bajok nem Almássy Kornél kirúgásánál kezdődtek? Hiszen vele a fél budapesti csapatot is kitették a szervezetből.

Tény, hogy az elmúlt hónapok hírei újra és újra belső támadásokról, puccsokról szóltak. Az egyértelmű támogatás és összefogás helyett legtöbbször kényszer szülte félmegoldások születtek, és a konfliktusok hátterében egyértelműen megnevezhetőek a felelősök, akik most az én sorsomról is döntöttek.

Kikre gondol?


Nem szeretnék további botrányokat, beszéljünk erről akkor, ha túl vagyunk ezen az intenzív időszakon, és mindenki higgadtabban áll a kérdéshez.

Visszatérve a cédulákhoz, Herényi Károly szerint nem kérdés, hogy az MDF tud majd budapesti listát állítani. Miben reménykedik az MDF országos vezetése?

Azt tőlük kell megkérdezni, a helyzet mindenesetre előttük is világos. Tőlünk naprakész tájékoztatást kaptak a kampány elejétől kezdve.

Kinek az érdeke fenntartani egy megszegett egyezséget?

A tagság és a megmaradt szimpatizánsok sokkal többet érnek egy kalandorkampány kétes eredményeinél. A választások után - bárhogyan is szerepel majd az MDF - csak úgy lehet újra kezdeni a szétzilált, meggyengült szervezet újraépítését, ha szilárd alapokról indulunk. Ez pedig nem lehet a hazugság.