Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Trianon lappangó titkát idézi Csoóri: \"mocskos dolog volt, helyre kellene hoznunk\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
\"Erdély területe valamivel nagyobb, mint a megmaradt csonka Magyarország. Ez Trianon lappangó titka\" - nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában Csoóri Sándor. A Kossuth-díjas költő szerint \"el lehetett volna csöndesen kezdeni egy politikai igazságfölmutatást. Mert ez egy olyan kényes kérdés és olyan nehéz ügy, hogy itt csak akkor lehet valamit cselekedni, ha mindenki megérti, hogy ilyen nem volt a világtörténelemben, hogy sokkal nagyobbak az elszakított területek, mint az anyaország.\" Csoóri szerint \"az, hogy ennyi, de ennyi lopás történik, az a Földön elképzelhetetlen, és egyszerre zúdult ránk ahelyett, hogy építettük volna ezt az országot. Nekünk meg lehetett volna csinálni azt, hogy Közép-Európának az egyik vezető országa lehettünk volna, és a politikai életünk azonnal mást jelent.\"

A közelmúltban a 80. születésnapját ünneplő Csoóri Sándor a művészetében meghatározó kisebbségi kérdésről is nyilatkozott az InfoRádió Aréna című műsorának. Egy régi, romániai utazás emlékeit felidézve elmondta: "Akkor ismerkedtem meg a kisebbségi kérdéssel. Nem nem tudtam én semmit Trianonról, nem tudtam Erdélyről, mint ahogy a kortársaim sem tudtak, mint ahogyan most sem tudnak igazában; elvont fogalom Trianon. Azt tudják, hogy szörnyű volt, ami igaz is, de ha én megkérdezném valakitől, hogy hány ezer négyzetkilométerrel nagyobb Erdély, mint a megmaradt csonka Magyarország, nem tudna válaszolni rá. Pedig ez Trianonnak egyik lappangó titka."

"Akkor kezdtem érdeklődni, hogy mi is van itten? - emlékezett vissza az utazásra az író. - És szerencsém volt, mert Bölöni el akart menni Érmindszentre, hogy Adynak a házát megnézzük. Boldogan mentem, óriási ajándék volt ez az út. És mit ad Isten, Élesdnél lekanyarodtunk az útról, a harmadik faluban elromlott az autónk. Nyár volt, augusztus, rengeteg szilva volt a fákon. Elindulok én magam, ők leültek az árokpartra, idősebbek voltak, és látom, hogy az egyik udvaron egy asszony szedi a szilvát a kötényébe. Beszólok neki, hogy jó napot kívánok, lehet szilvát venni? Lehet, kedvesem. Bemegyek, én is segítek neki szilvát szedni, lényegtelen dolgokról beszélünk, hiszen azt hitte, hogy én is erdélyi magyar vagyok. Honnét tetszett jönni? Mondom, éppen most Kolozsvárról. Kolozsvári? Mondom, nem. Hát? Mondom, budapesti vagyok. Rám néz, mint aki egy gyilkossal találja szembe magát, és azt mondja, hogy maga budapesti? Nem igaz, nem hiszem el! Mondom, asszonyom, hát miért hazudnék magának? Elővettem az útlevelemet, és megmutattam. Az asszony eleresztette a köténye csücskét, minden szilva kifolyt a gádorra, az udvarra, és két kezével betemette a szemét, és elkezdett zokogni, és ott hagyott. És egy pillanat alatt megértettem, hogy mit jelent ez a lét, ez a sors, amit egyetlen politikusunk sem értett meg azokban az időkben, nem is érdekelte őket. Nem érdekelte, hogy egy nemzetnek ilyen gondjai is lehetnek, ezért az a rettenetes késés, ami itt van Magyarországon, még a szlovákok is sokkal jobban értik, a románok meg százszorosan jobban értik."

Csoóri Sándor szerint "olyan dolgokat mulasztunk el, amelyeket meg kellene csinálnunk. 1980-ban itt volt Mitterand francia elnök, és Illyést hívta meg, mint Franciaországban is legismertebb magyar írót, Illyés kitűnően beszélt franciául. Másnap felmentem hozzá, Gyula bácsi, miről beszéltek? Azt mondja, ha hiszed, ha nem, öt perc múlva Trianonról beszéltünk. Igen? És mit mondott Mitterand? Azt mondta, hogy Trianon az egy mocskos dolog volt. Ezt nagyon megjegyeztem, de egy fél év múlva kaptam egyik Franciaországban élő emigránstól egy interjút, Mitterand interjúját, amelyikben bővebben erről beszélt, az első francia elnök volt, aki 1920 óta először Magyarországon járt. Az volt az interjújában, hogy valóban, Trianon az egy mocskos dolog volt, helyre kellene hoznunk, de akkor nyers húsba vágtunk bele, és most is nyers húsba kellene belevágnunk, tehát ezt nem tudjuk megcsinálni, de mindenképpen gondolkodnunk kell róla. Ez már nagyobb előrelépés volt. De hát hol voltak a magyar politikusok, akik ezt az elejtett mondatot akár itt a Parlamentben elmondták volna, akár külföldi körútjuk során hivatkoztak volna rá. Tehát akkor el lehetett volna csöndesen kezdeni egy politikai igazságfölmutatást. Mert ez egy olyan kényes kérdés és olyan nehéz ügy, hogy itt csak akkor lehet valamit cselekedni, ha mindenki megérti, hogy ilyen nem volt a világtörténelemben, hogy sokkal nagyobbak az elszakított területek, mint az anyaország."

Ezt a kérdést kívánta orvosolni valamennyire a 90-es évek elején az, hogy kezdeményezte a Duna TV  megalakítását? 

Köszönöm szépen, hogy rákérdezett erre. Ezt. Mert nekem élmények voltak. Nem voltam én okosabb, mint a többiek, de nekem olyan élményeim voltak, amelyek megráztak. És láttam, hogy micsoda szerencsétlenség és micsoda idegen élet. Amikor megindult a Duna Televízió, tudja, mit kaptam Erdélyből? Egy olyan levelet: azt szeretnénk csak elmondani, hogy mióta magyarul beszél a tévé a szobánkban, nem félünk. Ez óriási dolog, nem? Ha nem így politizálnak a politikusok, akkor alkalmatlanok rá. Érzelem nélkül csak hazug politika van. Érzelem nélkül lehet öngyötrő és kudarcos politika, de a becsület többet jelent, mint a bukás, ilyenkor. Úgyhogy én ezért politizáltam, mert találkoztam velük. Nem akartam én politizálni. Tíz filmet is írtam, írtunk Sárával és Kósával közösen, az tizenegy évemet elvitte a költészet és a próza elől, pedig volt időszak, amikor annyira bent voltam az esszében, az esszéírásban, hogy magam sem értettem, hogy hogy tudok így fogalmazni. Nehogy félreértse, hogy dicsekszem most, hanem magamat is csodáltam, hogy honnét van ez. Nyilván a tapasztalatokból, semmi másból, és talán abból, hogy parasztok között nőttem fel, és a pontos fogalmazás az kihagyhatatlan volt. 

A Kádár-korszak évtizedeiben, főképp a hatvanas-hetvenes években az értelmiség körében meghatározónak számított az urbánus-népi ellentét, illetve az ehhez kapcsolódó viták. Mennyire érezte ezt a vitát őszintének, és mennyire érezte inkább azt, hogy ezt a hatalom gerjeszti, hogy kijátssza az ellenzéki értelmiség erőit egymás ellen? 

Ezt elsősorban maga a meggyötört irodalom szülte. Először kellett csak megtagadni azt az íróktól, hogy hát azért nem mindent írhatunk meg, nem adunk ki mindenfélét, és ez a lassú leépülése a szellemi életnek, az irtózatos gyors hatással volt a szellemi emberekre, festőkre, zenészekre, írókra egyaránt, mindenkire. Aztán, amikor rádöbbentek arra, hogy ez az alacsonyság létrejött, bűntudatot érzett mindenki - ez csak egy olyan magyarázat, amit sohasem fogalmaztam még meg - bűntudatot éreztek, hogy itt valami nagy dolog van, és hogy ezt ellepjék, akkor kezdték el a városi és az urbánus dolgot, mert akkor már politikává vált, hogy vannak, akik nemzetiek és vannak, akik nem nemzetiek. A magyar irodalom nagy költői, azok mindig nemzetiek voltak, az nem vitás. Nem is érdemes erről beszélni. Balassitól kezdve Adyn, Vörösmartyn, Berzsenyin át József Attiláig, Illyés Gyuláig stb. Mindenki ilyen volt.

Amikor nem tud az ember igazán cselekedni, akkor csak rosszakat cselekszik. Ez is a népiek és az urbánusok vitája, a tehetetlenség következménye volt. Bevallom, hogy engem ez nem érdekelt. Egyedül a parasztok közül, bocsánat, hogy ezt mondom, mert még Nagy Laci barátom is azt mondja, hogy mit akarsz te ezekkel az úri gyerekekkel. Hát, mondom, Lacikám, amit te tudsz, én is tudom, amit mi tudunk, ők nem tudják, de amit ők tudnak, én sem tudom. De nagyon kíváncsi vagyok rá. Hát, azt mondja, nem kell ezekkel törődni. De ez nem jelentette azt, hogy ő csak mosolygott, mert őneki a kezében volt minden. Szóval akármit mondott, maga a mű beszélt helyette. Ugyanezt kaptam Czine Miskától is, és mondtam, Miska, hidd el, hogy én jobban meg tudom fogalmazni azt, hogy ebben a helyzetben mit jelent az urbanitás és mit jelent az úgynevezett paraszti dolog. Hát ez mese, ezt nem érdemes szálazni tovább, mert ez egy áldolog. Áldolog. Akkor is, nem kellene neked abban a másodosztályú csapatban játszani. Mondom, te, sehol olyan szabad nem vagyok, mint ebben a társaságban, mert bármit mondhattunk egymásnak, ez a kis csapat a szabadságot megteremtette magának. A társadalomban nem volt, de még egészen odáig is elmentünk, Ottó, ne hülyéskedj már, ilyen verset írtál? Vidd haza, vidd haza! Õ is mondta nekem, de semmi harag. Tarján Tamás is írt rólam egyszer.
 
Ez a Földi nyitott sebem című kötetének a recenziója. 

Igen, annak a recenziója, azt mondja: Csoóri a vers rémvilágának pompáját  és alkalmanként száműzését, a "Lehettem volna lelkiismeret" horzsolódó ismétlődését, a költő urbánusságának kivételességét adja. Nincs még egy szempár irodalmunkban, amely úgy nézne a világvárosra, mint Csoóri. Most képzelje el, Tarján Tamás, aki régen nem volt olyan baráti velem, de nem haragudtam arra sem, mondta a véleményét, megköszöntem, de ezt is megköszönöm, mert ilyet nem nagyon lehet leírni, hogyha már eszébe jutott. De az, hogy én urbánus vagyok, annak örülök, mert eddig mindig csak azt mondták, hogy népi vagyok, ami sosem volt igaz. Nem volt véletlen talán az, hogy a népdal, a népi művészet reneszánszát az ötvenes, ötvenhetes évektől kezdve én kezdtem el azért, mert én éreztem meg valami folytán, hogy a parasztságot tönkretették a szövetkezetesítéssel, de örökre, és a hagyományt ki fogja őrizni ezután. Ha a parasztság nem, akkor egyetlen réteg van, az értelmiség, amelyiknek kutya kötelessége megőrizni azt, amiből Bartók és Kodály világszámot csinált, és még nem merítette ki.

Az én Tenger és diólevelem egy új szemlélete a magyar nyelvnek, új szemlélete a magyar népköltészetnek, új szemlélete annak, hogy a nyelv milyen értelemben képes fejlődni és a népköltészetben minek van már meg az előzménye, ami a XX. és a XXI. században is érvényes. Úgyhogy sokat segíthetett nekem az a belvárosi légkör, amelyikben, hogy mondjam, én voltam a parasztok megszemélyesítője, és bírtam a versenyt. Úgyhogy én elég könnyen ki tudtam ábrándítani a barátaimat a marxizmusból, amit először ők magukba szívtak, de nem sokáig tartogatták magukban. Úgyhogy olyan alkalmas barátok voltak ezek és okos emberek. Nagyon sajnálom, hogy a politika nagy gátszakadása ezt hozta, ezt a szennyes áramlatot, ami később ezt az országot ellepte. Nagyon sajnálom, mert óriási irodalom lehetett volna ebben a korszakban, amelyikkel Közép-Európát újra be tudtuk volna mutatni. Bizonyos értelemben jobb közérzettel, mint amit Nyugat-Európáról tudunk már. Azt éreztem Nyugat-Európában, hogy sem festészet, sem zene, sem költészet nincs kiugró és lázba ejtő, viszont Közép-Európában majdnem minden országban volt egy-kettő.

Tehát Közép-Európa lett volna az én elképzelésem szerint az a földrajzi és szellemi térség, amelyik kialakíthatott volna egy új kultúrát, mert itt volt azért a legtöbb szenvedés száz év óta, két világháború, ebben a térségben. És azért ez azt is jelenti, hogy ahol sok szenvedés érzi az embereket, katarzisok ott születnek meg s ott tiszták. Ahol nincs, Nyugaton balesetek vannak, nem katarzisok. Itt nálunk sem, mert itt meg elhazudják, meg az igazság másik felét nem mondják meg. Hát az, hogy ennyi, de ennyi lopás történik, az a Földön elképzelhetetlen, és egyszerre zúdult ránk ahelyett, hogy építettük volna ezt az országot. Nekünk meg lehetett volna csinálni azt, hogy az úgynevezett Közép-Európának az egyik vezető országa lehettünk volna, és a politikai életünk azonnal mást jelent. Egy művelt országot szívesen fogadnak vendégül. Nekünk ez az egyetlenegy lehetőségünk, hogy legyünk kulturáltabbak, mint a szomszédok. Bocsánatot kérek, ez verseny, nem öndicséret, hanem legyünk ebben a versenyben elsődlegesek, mert a nyelvünk, a különös sorsunk, életünk, történelmünk mind ezt segítené elő.

Hanganyag: Oláh András