Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szlovákiában ellenőrzik a magyar diákok szlovák nyelvtudását - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szlovákiában ellenőrizni fogja a magyar diákok szlovák nyelvtudását az állami tanfelügyelőség. Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter ezzel Sólyom László magyar államfő szerbiai kijelentésére reagált, amely szerint a kisebbségi magyar diákoknak idegen nyelvként kellene tanulniuk a többségi nemzet nyelvét.

A szlovák politikus azt mondta: úgy tűnik, hogy a szlovák nyelvtudás - különösen a magyar tannyelvű iskolákban - nem jó. Korábban Ivan Gasparovic szlovák államfő és Robert Fico miniszterelnök is elutasította Sólyom László nyilatkozatát. A kormányfő Szlovákia ellenes támadásnak minősítette a magyar köztársasági elnök szavait.

LB: új eljárás a tubesi radar ügyében

Új eljárásra kötelezte a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében a Honvédelmi Minisztérium építési hatósági osztályát a Legfelsőbb Bíróság. Az ítéletben a többi között az olvasható, hogy a Fővárosi Bíróság novemberi, a radarépítés elleni kereseteket elutasító jogerős ítéletének felülvizsgálata során olyan eljárási és anyagi jogszabálysértéseket állapítottak meg, amelyek egy megismételt elsőfokú bírósági eljárásban nem orvosolhatóak. Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke az InfoRádióban úgy vélte: a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatilag azt mondta ki, hogy nem lehet egyetlen olyan beruházást sem megvalósítani, amely nem veszi figyelembe a környezetvédelmi előírásokat és a helyi önkormányzat akaratát. A honvédelmi tárca szóvivője azt mondta: meglepőnek találják, de elfogadják az ítéletet. Bocskai István hozzátette: a honvédelmi miniszter döntése alapján megkezdik az alternatív helyszínek vizsgálatát.

BKV-ügy: ismét meghallgatják Ikvai-Szabó Imrét


A jövő héten ismét meghallgatja Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettest a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottsága. A testület emellett arról is határozott, hogy Horváth Csaba volt szocialista főpolgármester-helyettest is a bizottság elé hívják. A KDNP-és Bagdy Gábor azt javasolta, hogy ismét hívják meg Hagyó Miklóst is, aki ma nem jelent meg a bizottság előtt. A volt szocialista főpolgármester-helyettes a testület fideszes elnökének egyik nyilatkozatával indokolta döntését; mint írta: AZ megrendítette az eljárás tárgyilagosságába vetett hitét. Hozzátette: péntekig írásban válaszol a neki feltett 23 kérdésre.

Demján szerint 2020-ra lehet eurónk

Csak 2020-ban lát lehetőséget az euró bevezetésére a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Demján Sándor az InfoRádiónak adott interjújában úgy fogalmazott: a magyar gazdaság csak erre az évre kerülhet olyan gazdasági állapotba, amikor be tudja vezetni az európai valutát. A TriGránit elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszak a leszakadás éveit jelentette, amikor Magyarország elveszítette pénzügyi függetlenségét. Demján Sándor szerint ezért nem a nemzetközi szervezetek, hanem kizárólag Magyarország a felelős.

Jövő héten dönthetnek a gázárról

Valamennyi egyetemes gázszolgáltató benyújtotta végleges árváltoztatási kérelmét a Magyar Energia Hivatalhoz. A hatóság a beadványok vizsgálata után várhatóan a jövő hét elején határozatban teszi közzé az árváltoztatásokról szóló döntését. A szolgáltatók ennek alapján módosíthatják áraikat április elsején. Az új árakat a cégek nyilvánosságra hozzák, a tarifák a következő negyedévre lesznek érvényesek.

Elfogultnak tartja az ügyészséget Zuschlag János


Jogilag nem, de érzelmileg elfogultnak tartja az ügyészséget a vele szemben folyó eljárásban Zuschlag János. A volt szocialista politikus az utolsó szó jogán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon tartó per tárgyalásán azt mondta: ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor soha nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád. Zuschlag János elismerte, hogy a pályázatoknak egy része fiktív volt, de ez szerinte csak a kisebb hányadot tette ki. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Az elsőrendű vádlott, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-e óta van előzetes letartóztatásban.

Rendőrségi informátor volt az áldozat

Nem volt ismeretlen a rendőrök előtt az a férfi, akit több lövéssel öltek meg a XVI. kerületi Rózsa utcában; a szír-magyar kettős állampolgár ellen korábban már elkövettek hasonló támadást - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva hozzátette: valószínűleg nem leszámolás, hanem üzleti vita állhat a háttérben. A szóvivő nem tudta megerősíteni azt a sajtóértesülést, hogy az agyonlőtt férfi a Kulcsár-ügyben is szerepet játszott volna, és annak idején információkkal segítette a nyomozást. Az 52 éves férfira saját luxusautójában, egy piros lámpánál nyitottak tüzet, a támadó - miután kivett egy táskát a kocsiból - elmenekült.