Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szekeres Imre: Gyurcsány nem lepte meg az MSZP vezetését

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Új politikai garnitúrára van szükség, amely képes új politikai mozgalommá alakítani az MSZP-t - mondta a párt alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Szekeres Imre Gyurcsány Ferenc kampánybeli szerepléséről szólva azt mondta: most minden szocialista politikusnak Mesterházy Attila kormányfőjelöltet kell támogatnia. A sajtóhírekkel ellentétben nem lepte meg a párt vezetését, hogy a volt miniszterelnök beszédet kíván tartani.

Helyénvalónak tartja a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese, hogy Gyurcsány Ferenc felszólalt a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén, hiszen a pártoktól független szervezet eseményen felszólalók is arra kérték a szavazókat, hogy a szocialistákra adják a voksukat

Szekeres Imre az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a sajtóhírekkel ellentétben nem lepte meg a párt vezetését, hogy a volt miniszterelnök beszédet kíván tartani. Megjegyezte: az MSZP-t egy elnökségi tag képviselte a Körcsarnokban, a többiek pedig azért maradtak távol, mert a kampánybeli teendőik miatt nem tudtak időt szakítani a megjelenésre.

Arra a kérdésre, jó-e a pártnak, ha a pillanatnyilag igen népszerűtlen Gyurcsány Ferenc beszáll a kampányba, a honvédelmi miniszter azt mondta: a választásra készülődésben egyértelműen meghatározottak a szerepek, a kampány élén Mesterházy Attila miniszterelnök jelölt áll, a többieknek pedig őt kell támogatniuk. Ha ehhez Gyurcsány Ferenc vagy bárki más hozzá tud tenni, az fontos lehet.

Értékelőjében csupán egyszer említette Mesterházy Attila nevét, Szekeres Imre mégis biztos abban, hogy Gyurcsány Ferenc kiáll az új miniszterelnök-jelölt mellett. Ha nem így lenne, a volt kormányfő lemondana a helyéről az MSZP országos listáján, ez a mindenkitől elvárható magatartás - hangsúlyozta a párt elnökhelyettese.

Átalakulás a választások után

Gyurcsány Ferenc a választások után országgyűlési képviselő lesz, nem vállal vezető szerepet - mondta Szekeres Imre, majd megjegyezte: a párt számára azonban egyelőre nem ez a legfontosabb, most az a céljuk, hogy minél több választóhoz jussanak el. A szavazás utáni események demokratikus politikai viszonyok között, érdemi vitában, személyi és szervezeti megújulás keretében fognak lezajlani.

Az MSZP elnökhelyettese szerint a pártnak más típusú politikai mozgalommá kell alakulnia, újra kell alakítania önmagát és a kapcsolatrendszerét, de ismét meg kell fogalmaznia azt is, hogy milyen problémákkal kíván foglalkozni, mit tekint politikai programnak, elérhető célnak, és ezt hogyan akarja megvalósítani. Ezek a döntések határozzák majd meg a következő tíz-tizenöt évet - fűzte hozzá.

Szekeres Imre úgy véli: az átalakuláshoz új politikai garnitúrára van szükség, amelynek tagjai képesek adaptálni az új a nyelvezetet és viszonyrendszert. Ennek a változásnak végbe kell mennie, hiszen megváltozott a világ és a körülmények is.

Az új emberek olyan fiatalok, akik a rendszerváltás idején vagy valamivel az után születtek, egész más tapasztalatokat szereztek, hozzászokott a folyamatos változáshoz - magyarázta a szocialista alelnök. Hozzátette: az idősebbek véleményét sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hiszen mindenkinek van szerepe.

Mesterházy Attiláról szólva Szekeres Imre azt mondta: olyan kiváló fiatal politikus, akinek nagy jövője van. Megjegyezte: meg van győződve afelől, hogy pártja miniszterelnök-jelöltje, függetlenül a tavaszi választási eredményektől, előbb-utóbb Magyarország politikai vezetője lesz.

Hanganyag: Exterde Tibor