Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lendvai Ildikó: két erő küzd egymással a választásokon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint mára világossá vált, hogy a választásokon három párt, de csupán két erő: az MSZP és a \"Fidesz-Jobbik tengely\" küzd egymással.

Lendvai Ildikó szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Fidesz a valódi többpártrendszer szűkítésével "kiherélné", míg a Jobbik a lényeges normák megtagadásával "legyilkolná" a demokráciát.

A kormánypárt vezetője elmondta: a szocialisták ezért minden olyan demokratikus oldalon tartózkodó választó szavazatára számítanak, aki biztosra akar menni a rendszerváltáskor kialakult demokratikus szerkezet megvédésében.

Lendvai Ildikó kiemelte: az elmúlt napokban ugyan a szavazatokért történő huzakodás szemtanúi lehettünk jobboldalon, ám e mögött nem zajlik valódi érték- és programvita. A szocialista politikus szerint a Fidesz a "light", míg a Jobbik a "kalóriadúsabb" változat, de ugyanarra a szavazóbázisra törekednek.

Az MSZP elnöke hangsúlyozta, hogy a jobboldalon két forgatókönyv van készülőben: a Fidesz és a Jobbik "kisgazda típusú, utolsó pillanatban történő összeborulása", vagy a két párt "MIÉP-es, rejtett, szégyellt", de a fontos pillanatokban történő együttműködése.

Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó a Fidesz kampányfogásának nevezte, hogy Kövér László az elmúlt napokban úgy nyilatkozott egy vidéki lakossági fórumon, hogy pártja nem lépne koalícióra a Jobbikkal.

További kérdésekre reagálva a szocialista politikus azt mondta, hogy Bajnai Gordon parlamenti évértékelőjében még "valamennyi demokratikus párt jobbik énjéhez" szólt, amikor Orbán Viktort is demokratának nevezte. Lendvai Ildikó szerint a "pillanat akkor elszállt" , a Fidesz ugyanis úgy foglalt állást, hogy még a szélsőségek visszaszorításában sem kíván partner lenni.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pénteki beszédéről szólva hozzátette: bíznak benne, hogy a volt kormányfőnek sikerült egyértelműen a szocialista párt melletti szavazásra aktivizálnia azokat, akik ma még nem döntötték el véglegesen, kire szavazzanak.