Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Horváth Aladár: a Jobbik sikere a köztársaság válsága

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szélsőséges és cigányellenes Jobbik megerősödése és esetleges választási sikere egyet jelent a harmadik Magyar Köztársaság válságával - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.

Horváth Aladár, aki független jelöltként maga is elindul a Borsod megyei Edelény körzetében az országgyűlési választásokon, úgy fogalmazott: egy hónapon belül "az újnyilas párt akár 70-80 mandátuma révén demokratikus felhatalmazást kaphat, hogy szélsőjobboldali, rasszista programját képviselje a parlamentben".

Aggodalomra ad okot, hogy a Jobbik gondolkodásmódja jelen van valamennyi pártban és támogatóik között. Ez a szemlélet befolyással bír sok település vezetésére, jelen van a rendőrségen és az igazságszolgáltatáson belül is - mondta.

A kilátástalan helyzetbe került cigányok és szegények problémáját nem lehet rendvédelmi eszközökkel megoldani - mondta.

Hozzátetette: a választóknak kell elutasítaniuk a szélsőjobboldali gondolkodásmódot, és olyan pártot kell választaniuk, amely az erőszakmentes, békés együttélést teremti meg.

Horváth Aladár kijelentette: a Jobbik sikere egyet jelent a harmadik Magyar Köztársaság válságával, és amennyiben a Fidesz és az MSZP összefogva a parlamentbe esetleg bekerülő kis pártokkal nem képes hiteles válaszokat adni a minden területre kiterjedő válságra, akkor a Jobbik bűnbakképzésre épülő politikájával kormányra kerülhet, és ez a köztársaság bukásához vezethet.