Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egy év után sem zárult le a vizsgálat az Irakban lelőtt magyar férfi ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy évvel azután, hogy Irakban egy amerikai katona lelőtte a nagyradai Bogdán Tibort, még mindig nincs magyarázat a haláleset okára és körülményeire - közölte az elhunyt volt felesége és ügyvédje. A 36 éves férfi a TOIFOR alkalmazásában, civil teherautó sofőrként dolgozott az iraki Tádzsiban, amikor tavaly március 26-án halálos lövés érte az amerikai támaszponton. A feltételezett tettest, egy 25 éves amerikai katonát még a történtek napján őrizetbe vették.

Lakos Lászlóné, a férfi elvált felesége, egyetlen közös gyermekük édesanyja az MTI-nek most azt mondta: egy év elteltével sem kapott hivatalosan választ arra, hogy miként és miért történt a halálos tragédia. Tudomása szerint az eset kapcsán indult nyomozás még nem zárult le.

Ezt erősítette meg a volt feleség által a gyermek érdekeinek képviseletével megbízott ügyvéd is. Bankó Tibor annyit közölt, hogy az amerikai hatóságokkal felvette a kapcsolatot, de csak arról kapott tájékoztatást, hogy tart még az ügyben a nyomozás.

Amikor jogerős ítélet születik és ez alapján tudni lehet, hogy pontosan mi történt, csak ez után döntenek arról, hogy a gyermek számára kártérítési igénnyel élnek-e. Arról azonban nincs információja, hogy egyáltalán mikor fejeződhet be az eljárás - tette hozzá a jogász.

Bárándy György ügyvéd nem a volt feleség, hanem az elhunyt egyik testvérének megbízásából még a múlt év áprilisában kapcsolódott be az ügybe és kártérítési igényt is előterjesztett ügyfele számára. Az MTI-nek most azt mondta: előrehaladott tárgyalásokat folytatott két New York-i ügyvéddel, akik vállalnák a jogi képviseletet az Egyesült Államokban.

Az ő megítélésük szerint hárommillió és ötmillió dollár közötti kártérítési igényt lehetne benyújtani, de ehhez a gyermek gondviselőjének meghatalmazására van szükség, a lelőtt férfi testvére ugyanis nem járhat el. Az ügyvéd erről azonban még nem egyeztetett a gyermeket érdekeit képviselő jogásszal és a gondviselő hozzájárulása nélkül nem is léphet az ügyben.

Az amerikai erők tavaly április elején adtak hírt arról, hogy Irakban vádat emeltek egy amerikai katona ellen egy külföldi alvállalkozó márciusban történt lelövése miatt. A vád szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezető Tádzsi amerikai támaszpontján lőtte le az alvállalkozót. Az amerikai erők akkori jelentése nem részletezte az emberölés körülményeit és nem közölte az áldozat nevét sem.