Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Új tervek szerint bővítik a Szépművészeti Múzeumot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Napokon belül elkészülhetnek a Szépművészeti Múzeum bővítésének új tervei. Az utóbbi hetekben ugyanis többen is támadták a módosításokat, mondván, hogy azok túlságosan megváltoztatnák a múzeum és a Hősök tere látképét.

A héten érkeznek meg az új tervjavaslatok a Szépművészeti Múzeum bővítéséről - mondta az InfoRádiónak az intézmény főigazgatója. Baán László kiemelte: azután kérte az új terveket, hogy kétéves előkészítést követően a kritikai hangok erősödtek fel a két bejárati megoldást illetően, és úgy látta, a lehető legszélesebb konszenzusra törekedve változtatni kell.

Az új terv szerint a jelenlegi főlépcső oldalából biztosítanának egy bejáratot az új szárny felé, míg a Dózsa György út felől érkezők számára a lejáratot jelző építmény, a vizuális jel egy légiesebb, áttetsző építészeti megoldással készülne el, hogy kevésbé vonja magára a tekintetet - fejtette ki.

A főigazgató közölte: május végén, június elején köthetnek szerződést a nyertes pályázóval, majd másfél év után készülhet az új épületszárny. Ebben étterem, előadó, bolt, gyermekfoglalkoztató és új időszaki kiállítótér is helyet kap majd - tette hozzá.

Hanganyag: Sigmond Árpád