Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vizsgálatot indított a Volánbusz-ügyben a Nemzeti Vagyonkezelő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vizsgálatot indított a 2005-ös Volánbusz-beszerzés ügyében a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Szollár Domokos kormányszóvivő azután mondta ezt, hogy kiderült: Magyarország is érintett a német Daimler vesztegetési botrányában.

Az amerikai igazságügy-minisztérium szerint az autógyár külföldi kormánytisztviselőket fizetett le azért, hogy termékeit vásárolják meg. A vádirat alapján magyar kormánytisztviselőknek több mint 300 ezer eurót is kifizethettek kenőpénzként 2005-ben, a Volánbusz egy buszvásárlási ügyletével összefüggésben.

 A dokumentum az EvoBus Hungária Kft. esetét együtt kezeli az osztrák szállal. Szollár Domokos elmondta: Magyarország még nem kapott hivatalos értesítést az amerikai kormányzattól az ügyben.