Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elszállhat négy jelölt mentelmi joga - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Nemzet arról ír, hogy négy képviselő, köztük Szilvásy György mentelmi jogának felfüggesztéséről dönthet majd az Országos Választási Bizottság.

Szilvásy György volt titokminiszter a szocialisták országos listáján, Hatvani Csaba, Terézváros MSZP-s alpolgármestere a párt egyéni jelöltjeként indul a választásokon. Szilvásyt a Központi Nyomozó Főügyészség azzal gyanúsítja, hogy jogtalanul adott át a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak lemezeket, amelyeken az UD Zrt.-t érintő lehallgatott telefonbeszélgetések voltak. Hatvani Csabát hűtlen kezeléssel, valamint felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Kolompár Orbán romavezető mentelmi jogának felfüggesztését a bíróság, Földesi-Szabó Lászlóét, az Egymásért Egy - Másért Alapítvány elnökét pedig a vám- és pénzügyőrség indítványozta.

A Népszabadság emlékeztet arra, hogy míg a nyugati országokban az ezredforduló óta fokozatosan csökkent az árnyékgazdaságnak a bruttó hazai össztermékhez viszonyított nagysága, a 2008-as válság óta ez az indikátor ismét növekedni kezdett. A linzi Johannes Kepler Egyetem közgazdászprofesszora szerint ez teljesen normális, hiszen az emberek a krízis miatt kiesett jövedelmüket fusizásból igyekeznek pótolni. Szerinte bár az állami büdzsé veszít az eltitkolt jövedelemmel és a be nem fizetett adókkal, a reálgazdaság azonban nyer, a fusizásból szerzett jövedelmet ugyanis az emberek döntő többsége gyorsan el is költi.

Az Index azt írja, hogy majdnem kerékbilincset kapott Morvai Krisztina a pesti belvárosban, de éppen az autójához ért, amikor a közterületesek akcióba léptek. A Jobbik államfőjelöltje mentelmi jogára hivatkozva próbálta elkerülni a hétezres helyszíni bírság kifizetését. A politikusnő ekkor kisebb csődületet okozott a téren, mert hangos szóváltásba keveredett a parkoló őrökkel. A közterületesek hétezer forintot akartak fizettetni az EU-s képviselőnővel, aki végül csak akkor volt hajlandó leróni a bírságot, amikor látható volt, hogy érvei nem hatották meg az őröket, és azok szabálysértési eljárást helyeztek kilátásba.

A Napi Gazdaság szerint az egykulcsos szja megszüntetésének lehetőségét vetette fel a pozsonyi amerikai kereskedelmi kamarában tartott előadásában Robert Fico szlovák miniszterelnök. A választások után újra progresszív adózást vezetnének be, de ha ez nem sikerülne, akkor még mindig marad az úgynevezett milliomos-adó köre bővítésének lehetősége, ami a havi 1650 euró feletti jövedelemmel rendelkezőket sújtja.

A Világgazdaság egy felmérésre hivatkozva azt írja: az emberek fele késznek mutatkozott arra, hogy elkövető vagy áldozat szerepében részese legyen a magyar köz- és gazdasági életet áthálózó korrupciónak. Igaz, a válaszadók többsége csak akkor vállalná, ha családja, munkahelye, vagy vállalkozása érdeke ezt kívánná.

A fejlett piacokkal ellentétben folytatódott a pozitív hangulat az állampapírok másodlagos piacán - mondta el portfolio.hu-nak egy elsődleges forgalmazó kereskedője, aki azt is hozzátette, hogy a forint stabilan nézi a dollár komolyabb erősödését. Meglátása szerint a forint jelenleg tapasztalható ereje támogathatja a további kamatcsökkentést az MNB részéről, a piac 25 bázispontos vágást áraz a hétfői ülésre.