Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bajnai: Az új kormánynak minél hamarabb be kell vezetnie az eurót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A miniszterelnök szerint a jelenlegi politika mellett tartható a 4 százalék körüli hiány. Bajnai Gordon az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: szükség van a változásra, és a strukturális átalakításokra, de a választások előtt az erre készülő politikai erőnek vagy erőknek ezt el kellene mondaniuk a szavazóknak. Hozzátette: a következő kormánynak minél hamarabb be kell vezetnie az eurót.

A jelenlegi gazdaságpolitika folytatásával továbbra is teljesíthetőnek tartja a 4 százalék körüli államháztartási hiánycélt a miniszterelnök.

Bajnai Gordon az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: az általa is fontosnak tartott szerkezeti reformok esetén elképzelhető egy nagyobb mértékű deficit, de az erre készülő politikai erőknek tisztázniuk kell, hogy pontosan mire kérnek mandátumot. A kormányfő egyben felelőtlennek nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint az államháztartási adatok nem felelnek meg a valóságnak.

Bajnai Gordon szólt arról is, hogy az ország érdekében a következő kormánynak a lehető leggyorsabban be kell vezetnie az eurót.

A kormányfő a péntek délután véget ért brüsszeli EU-csúcsról azt mondta, sikernek tartja, hogy az alacsony képzettségű munkaerő támogatása bekerült a tanács döntései közé. Bajnai Gordon szerint azokat az ágazatokat kell segíteni, amelyek képesek az alacsony képzettségű munkaerőnek munkahelyet teremteni, ide tartozik az agrárszektor, a turizmus és az építőipar.

Hanganyag: Németh Zoltán