Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pajzsra emelik Bajnait, Gyurcsányt a folytatásról győzködik

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy évvel ezelőtt ezen a napon lett miniszterelnök-jelölt Bajnai Gordon, akit a válságkezelésbe belebukott Gyurcsány Ferenc átmeneti utódjának szánt az MSZP és az SZDSZ. A tavalyi kormányválság történéseit naponta felidéző sorozatunk nyolcadik része következik.

Gyurcsány Ferenc a kormányfői posztról 2009. március 21-én, az MSZP elnökségéről pedig hét nappal később mondott le. A kettő között az általa vezetett szocialista tárgyalódelegáció egyetlen jelöltet sem tudott elfogadtatni a másfél százalékos támogatottságú, formailag ellenzéki SZDSZ-szel, vagy éppen maguk a jelöltek léptek vissza, megelégelve a kormányfőkeresés nevetséges cirkuszát, amelynek fő célja nyilvánvalóan az volt, hogy a szocialisták megakadályozzák az egyébként Sólyom László államfő, a választópolgárok többsége és néhány MSZP-s polgármester által is sürgetett előrehozott választást, illetve annak borítékolható eredményét: a Fidesz hatalomra jutását. Hét nap alatt húszan kerültek szóba lehetséges miniszterelnökként.

Egy évvel ezelőtt, 2009. március 29-én az MSZP és a liberális párt még egyszer nekirugaszkodott az egyezkedésnek. A jelölt ekkor már Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter volt, tehát a szocialisták mégsem egy pártsemleges szakértőkből álló válságkezelő kormányt akartak, hanem egy olyan, részben a régi embereikből összerakott kabinetet, amelyet ők irányítanak, de a megszorítások hatása mégsem az ő népszerűségüket csökkenti.

Ennek előnyét látva - részben pedig jobb híján - az MSZP frakciójának 120 jelenlévő tagja egy ellenszavazattal és négy tartózkodás mellett megszavazta Bajnai jelöltségét, miután az üzletemberből lett miniszter felvázolta a válságkezelés programját a szocialista képviselőknek, és - egyes hírek szerint írásos - garanciát kért tőlük az elkerülhetetlen megszorítások támogatására.

Bajnai ezután elment az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának együttes ülésére, ahol két és fél órán át beszélt. Azt a programcsomagot terjesztette elő, amelyet a leköszönő Gyurcsány vezette kabinet másfél hónappal azelőtt lesöpört az asztalról: a kiadások hatszázmilliárd forintos lefaragása, valamint a szociális- és a nyugdíjrendszer megkurtítása szerepelt az azóta javarészt már megvalósított tervek között.

A kiszivárgott hírek szerint a párt akkori frakcióvezetője, Kóka János erősen lobbizott volt üzlettársa jelöltségéért.

Már másnap volt, kora hajnal, amikor Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke bejelentette: a liberális párt ügyvivői testülete azt kéri a párt országos tanácsától, hogy az támogassa Bajnai Gordon programját, amely megfelel a Reformszövetség elképzeléseinek. A szabaddemokraták a támogatásuk feltételéül szabták, hogy az új kormány tagjai döntő részben "kívülről jövő szakértők" legyenek. Érdemes felidézni, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete 7:5, országgyűlési képviselőcsoportja pedig 13:4 arányban szavazta meg Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségét. Fodor Gábor mégsem számított pártszakadásra, és azt már korábban egyértelművé tette, hogy hajlandóak a kompromisszumra.

A Fidesz 2009. március 29-én is azt mondta, amit előtte hét napon át: a parlament feloszlatását kezdeményezte és az előrehozott választás miharamabbi megtartását szorgalmazta. Ehhez azonban az SZDSZ szavazataira is szükség lenne - mondta az újságíróknak Orbán Viktor pártelnök, a Fidesz 21. születésnapi ünnepségére érkezőben. A KDNP közleményben kommentálta Bajnai Gordon jelöltségét. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége szerint a miniszter lelkén "emberéletek száradnak", ezért nemhogy illegitim, de erkölcsi értelemben bűnöző is. Ezzel arra utaltak, hogy a Bajnai által tulajdonolt Hajdú-Bét kisemmizett libatenyésztői közül néhányan önkezükkel vetettek véget életüknek.

Időközben a látványos gyorsasággal visszavonult Gyurcsány Ferencet blogjának hozzászólói sikertelenül győzködték egy új baloldali párt megalapításának történelmi lehetőségéről. Néhányan érzelmes szavakkal búcsúztak tőle, mások viszont videót készítettek a bukott kormányfő és pártelnök emlékezetes mondataiból.

A zalai szocialisták viszont éppen a politizálás folytatására akarták rábírni vezetőjüket. Közleményben tudatták, hogy - lemondás ide, vagy oda - ők továbbra is Gyurcsány Ferencet tartják az MSZP elnökének, és azt kérik tőle, hogy induljon harcba, legyen ismét az MSZP első embere.