Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Veszélyes zugirodákkal utazni - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A budapesti aluljárókat figyelő kamerarendszer még csak próbaüzemben működik, de a különféle bűncselekményekről rögzített felvételeket már 48 esetben használták fel az eljárás során. A legnagyobb országos állásbörzék szervezőinek tapasztalatai szerint több kiállító kínál a korábbiakhoz hasonló mennyiségű állást az érdeklődőknek tavasszal. - szemle a reggeli lapokból.

A Népszabadság arról ír, hogy a budapesti aluljárókat figyelő kamerarendszer még csak próbaüzemben működik, de a különféle bűncselekményekről rögzített felvételeket már 48 esetben használták fel az eljárás során. A lap szerint volt, amikor valaki egy ellopott bankkártyával próbált pénzt felvenni a Nyugati téren, és a tranzakció időpontja alapján visszakeresték a róla készült képsorokat, máskor verekedés résztvevőit azonosították az egyben bizonyítékul is szolgáló felvételek. A fővárosi önkormányzat három év alatt harminchárom forgalmas aluljáróban 374 kamerából álló rendszert épít ki. A beruházás ötszázmillió forint, az aluljárók teljes rekonstrukciójára szánt 3,5 milliárdos keret egyhetedét a térfigyelő rendszer viszi el. Tavaly december végén a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren helyezték üzembe a rendszert, majd nem sokkal később működésbe léptek a mennyezetre szerelt kamerák az Örs vezér terén, az Ajtósi Dürer soron és a Boráros téren is. Eddig összesen kilencvenkilenc kamerát helyeztek üzembe, melyek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Mosonyi utcai épületébe továbbítják a képeket. A tervek szerint a következő hónapokban beindulnak a kamerák a Blaha Lujza téren, az Astoria aluljáróban és a 3-as metró több állomásán is. A rendszert úgy alakították ki, hogy az aluljárók lépcsőit és teljes terét figyelhessék, a legforgalmasabb és az eddigi tapasztalatok alapján legzűrösebb Nyugati téri aluljáróban például harminchárom kamerát helyeztek el.

A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy mintegy százmillió forintra becsülik szakértők azt az összeget, amennyivel az engedély nélkül működő utazásszervezők évente megrövidítik a legális utazási irodákat, az államot és a fogyasztókat. A lap szerint egyre több csaló utazásszervező jelenik meg csábítóan olcsó hirdetésekkel az interneten vagy az újságokban, és jellemzően a piaci ár töredékéért kínálnak utakat. A zugirodák nem rendelkeznek a törvényességet garantáló regisztrációs számmal és nem szerepelnek a hatósági nyilvántartásban. Ügyfeleikkel nem olyan szerződést kötnek, mint a legális irodák, amelyekben számos, az utast védő garancia szerepel. Ezek az utaztatók nem rendelkeznek kötelező vagyoni biztosítékkal, így anyagi bukásuk esetén a biztosító nem kártalanítja a pórul járt utasokat - figyelmeztet a lap, amely szerint ma már a zugirodák száma megközelíti hatósági engedéllyel bejegyzett utazási irodákét, amelyekből jelenleg 1200 működik.

A Napi Gazdaság arról közöl cikket, hogy a legnagyobb országos állásbörzék szervezőinek tapasztalatai szerint több kiállító kínál a korábbiakhoz hasonló mennyiségű állást az érdeklődőknek tavasszal. A múlt héten elkezdődött a pályakezdő-keresési főidény, a cégek azonban egyelőre még visszafogottak. Az új munkaerőt kereső vállalatok a korábbinál kevesebb börzén vesznek részt, előnyben részesítik a látogatottabb, országos rendezvényeket. A kezdő bérek a válság ellenére emelkedtek: átlagosan bruttó 270 ezer forintra, a korábbi 250 ezerről, a végzettség és egyéni kompetenciák függvényében 225-275 ezer forintos bruttó kezdő bérre számíthatnak a diplomás pályakezdők, a cégek több mint 90 százaléka pedig cafeteriával is kiegészíti a juttatásokat. A tapasztalatok alapján reálisabbá váltak az álláskeresők elvárásai, a korábbiakkal ellentétben sokan elfogadják az alacsonyabb fizetést.