Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Jogerős az MDF fővárosi listája

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság határozatát az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételéről, így az jogerőssé vált.

Az LB megállapította, hogy az MDF a budapesti területi lista bejelentésekor rendelkezett a szükséges nyolc, egyéni választókerületben állított jelölttel, illetve az erről kiállított igazolással, ezért a Fővárosi Választási Bizottság jogszerűtlenül döntött a fővárosi területi lista nyilvántartásba vételének visszautasításáról.

Az OVB határozata a fővárosi területi lista nyilvántartásba vételéről helytálló, ezért az LB - végzése szerint - azt helybenhagyta, ám indokolását megváltoztatta, ugyanis az LB szerint nem a területi listáról döntés pillanatában kell fennállnia a listaállítás törvényi feltételeinek, hanem a lista bejelentésekor.

A Magyar Demokrata Fórum által bejelentett fővárosi területi listát a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) március 24-én visszautasította. Az FVB arra hivatkozott, hogy Csapody Miklós lemondására tekintettel a döntés időpontjában csak hét olyan igazolás állt rendelkezésre, amelyet az FVB a területi listaállítással kapcsolatban figyelembe vehetett. Az FVB hivatkozott arra, hogy a két további jelölt - Slosár Gábor és Király Zoltán - nyilvántartásba vételére a listaállítási határidő lejárta után került sor.

A területi listaállításra rendelkezésre álló határidő lejártakor tehát ezek az emberek még nem voltak jelöltek, őket így nem lehetett hozzászámítani a területi lista állításához szükséges 8 jelölthöz - érvelt az FVB.

Az FVB döntése ellen Dávid Ibolya, a pát elnöke nyújtott be fellebbezést. Ezt az OVB alaposnak találta és megváltoztatta az FVB döntését, az MDF fővárosi területi listáját pedig nyilvántartásba vette.

Az OVB álláspontja szerint a területi lista nyilvántartásba vételéről történő döntés pillanatában kell fennállnia a jogszabályok által meghatározott feltételeknek, tehát a szükséges számú nyilvántartásba vett egyéni választókerületi jelöltnek is.

Ugyanakkor az OVB kifejtette, hogy az FVB jogszerűtlenül hagyta figyelmen kívül Slosár Gábor és Király Zoltán nyilvántartásba vételét. Az OVB szerint a területi választási bizottságnak hivatalosan is tudomása volt a két jelölt nyilvántartásba vételéről, hiszen a területi listáról szóló döntés előtt maga vette nyilvántartásba azokat. Így tehát az MDF eleget tett a követelményeknek, mivel a területi listáról szóló döntés pillanatában - figyelembe véve Csapody Miklós lemondását, Slosár Gábor és Király Zoltán nyilvántartásba vételét - az MDF kilenc, azaz a fővárosi területi listaállításhoz szükséges, a törvényi előírásnak megfelelő számú egyéni választókerületi jelölttel rendelkezett.

Az OVB határozata ellen magánszemély fordult felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz.

Az LB szerint az OVB tévedett, amikor a listaállítás feltételeit a területi listáról történő döntés pillanatában kívánta meg a jelölőszervezettől, és a feltételek fennállását csak a választási bizottság határozatának meghozatalakor vizsgálta.

A testület emlékeztetett arra, hogy a választási eljárási törvény szerint a listaállítás jogát a jelölőszervezet a bejelentéssel szerzi meg, ezért az OVB nem vehette volna figyelembe Slosár Gábor és Király Zoltán nyilvántartásba vételét, mivel a jelölteket a jogvesztő határidő után vették nyilvántartásba. Ugyanakkor a lista bejelentése után történt változás - Csapody Miklós lemondása - nem érintette az MDF listaállítási jogát.

Az LB tehát megállapította, hogy az MDF a budapesti területi lista bejelentésekor rendelkezett a szükséges nyolc, egyéni választókerületben állított jelölttel, illetve az erről kiállított igazolással, ezért az FVB jogszerűtlenül utasította vissza a fővárosi területi lista nyilvántartásba vételét. Az OVB határozata a fővárosi területi lista nyilvántartásba vételéről helytálló, de annak indokolását a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta - olvasható a végzésben.