Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Céllövöldével mutatták be az LMP programját és jelöltjeit Debrecenben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Debrecen főterén helyezett el céllövöldét csütörtökön az LMP, amelyben játékosan ismertették programjuk fő elemeit. A párt helyi szervezete egyúttal bemutatta a megyében nyilvántartásba vett öt jelöltjüket és megyei listájukat is.

A járókelők a cívisváros főterén egy céltáblán láthatták maguk előtt a párt programjának három pillérét demonstráló jelszavakat: fenntartható fejlődést, befogadó társadalmat és megújuló demokráciát! A céltábla közepén a legügyesebbek eltalálhatták az LMP jelmondatát is: "Igen, lehet!"

A kampányesemény a gyerekek körében is népszerű volt, hiszen amíg szüleik a párt programjáról beszélgettek a jelöltekkel, addig ők a céllövöldén játszhattak.

Az LMP-céllövöldétől néhány lépésre a Jobbik helyi kampánycsapata is kitelepült, így a két párt aktivistái egymás mellett, a legnagyobb békességben ismertették programjaikat a pár tucatnyi érdeklődővel.

Gönczy Mónika, az LMP területi választmányának tagja az MTI-nek a rendezvényen elmondta: nehezen indult az ajánlószelvények gyűjtése, de az országos kampány is segített abban, hogy végül öt körzetben is sikerült összegyűjteniük az induláshoz szükséges ajánlásokat. A pártnak 9 százalékos eredmény körül kellene szerepelnie ahhoz, hogy a parlamentbe Hajdú-bihari jelöltet is küldhessenek, erre pedig látnak esélyt - fűzte hozzá.

Az LMP nyilvántartásba vett Hajdú-bihari jelöltjei közül Biró Tamás informatikus az 1-es körzetben (Debrecen), Gosztonyi Tibor agrármérnök a 3-asban (Debrecen), Bozsányi István felsőfokú szakképzési hallgató az 5-ösben (Berettyóújfalu), Dede Tamás fényképész a 7-esben (Hajdúszoboszló) és Bekker Gyula Sándor karnagy a 8-asban (Balmazújváros) küzdhet a voksokért.

A párt megyei listáját Nagy Tamás Norbert, az országos lista 19. helyezettje vezeti, őt Biró Tamás, Gönczy Mónika, Dede Tamás és Bekker Gyula Sándor követik.