Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vargabetűk egy jobbikos múltjában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Különös politikai ívet húzott az elmúlt években Kiss Gábor. A Jobbik pesterzsébeti szervezetének elnökségi tagja 1998 és 2002 között még fideszes képviselő volt, majd 2006-ban már a szocialista polgármester mellett kampányolt. Most azt mondja, szavazataival nem politikai pártokat támogatott, hanem a kerület érdekeit tartotta szem előtt.

Az embernek egész életében meg kell tartania a fejlődőképességét, és az új tapasztalatok a korábbi álláspontom felülvizsgálatára késztettek - közölte az InfoRádióval Kiss Gábor.

A pesterzsébeti politikus ezúttal a Jobbik programjában találta meg azokat a szempontokat, amelyeket bevallása szerint mindig is a magáénak érzett. Korábban ezeknek csak egy részét tudta megvalósítani - fűzte hozzá.

Két ciklussal ezelőtt még a Fidesz színeiben politizált, a 2006-os választások előtt viszont a szocialista jelölt programját népszerűsítette Pesterzsébeten.

Kiss Gábor mindezt azzal magyarázza, hogy annak idején nem értett egyet maradéktalanul a Fidesz módszereivel, kiábrándult a politikájukból, ezért megválasztása után be sem lépett a frakcióba.

Szavazataival pedig, miként elmondta, a kerület érdekeit, fejlődését képviselte, még akkor is, ha ez gyakran az MSZP-SZDSZ koalíció döntéseit támogatta.

A Jobbik kerületi szervezetének elnökségi tagja szerint abban sincs semmi kivetnivalót, hogy korábban Szabados Ákos szocialista polgármester őszinte támogatásáról nyilatkozott a helyi újságban.

Kiss Gábor azt mondta: ez arra utal, hogy nem csak a szembenállást, a különbséget kell figyelembe venni, hanem szükséges az értékek elismerése is.

Hanganyag: Litauszky Balázs