Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nézőpont Intézet: példátlan számú körzetben dönthet az első forduló

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A nyugat-európai gyakorlatnak megfelelő kampány volt a mostani - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet vezető elemzője. Böszörményi Nagy Gergely arról is beszélt, hogy a Fidesz várhatóan azokban a kerületekben nem szerzi már az első fordulóban a győzelmet, ahol a szocialisták képesek voltak megőrizni a támogatottságukat, illetve ahol a Jobbik saját szervezetet tudott létrehozni.

Az idei sokkal inkább hasonlított egy nyugat-európai demokrácia választási hadjáratára: 2002-ben és 2006-ban a pártok közötti versengés sokkal nagyobb szerepet játszott a választópolgárok életében, mint az Nyugaton megszokott - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet vezető elemzője.

Az, hogy egy kampányban mikor és milyen keretek között kerül sor a jelöltek vitájára, általában a különböző politikai erők érdekei határozzák meg. Most ez azért maradt el, mert a Fidesz ilyen előny birtokában csak veszthetett volna azzal, ha vállalja a megmérettetést, amelyben olyan pártok képviselői vesznek részt, amelyeknek elsősorban egymással küzdene - tette hozzá Böszörményi Nagy Gergely.

Nem volt ugyan szervezett vita, de a pártok retorikájukban igyekeztek megkülönböztetni és pozícionálni magukat. Ez a kampány nem a miniszterelnök-jelöltekről szól - jegyezte meg a szakértő.

Második forduló?

Az első fordulóban annyi egyéni körzetben dőlhet el a verseny, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa - mondta Böszörményi Nagy Gergely, aki szerint a Fidesz csak azokon a helyeken fog intenzíven kampányolni a második kör előtt, ahol elsőre nem sikerült megszereznie a kétharmados többséget, de maradt rá esélye.

A Fidesznek valószínűleg a második fordulóban is szüksége lesz néhány egyéni győzelemre. Most vasárnap várhatóan abban a tíz-tizenöt körzetben nem dől majd el, ki nyer, ahol a szocialisták képesek voltak valamelyest megőrizni a támogatottságukat, illetve ahol a Jobbik saját szervezetet tudott létrehozni - fűzte hozzá a Nézőpont Intézet vezető elemzője.