Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Állásfoglalásban foglalkozik az OVB az igazolással szavazók sorban állásával

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délutáni ülésén úgy döntött, állásfoglalást ad ki arról, meddig voksolhatnak az igazolással szavazók.

Az OVB azért foglalkozott a kérdéssel, mert több helyről is olyan jelzés érkezett, hogy hosszú sorok kígyóznak azon szavazókörök előtt, ahol az igazolással szavazók is leadhatják voksukat.

Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az OVB ülésén azt mondta: a jogszabály úgy szól, hogy a szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor a szavazóhelyiséget bezárja, de azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy az előterében tartózkodnak, még szavazhatnak.

Kifejtette: a szavazóhelyiség értelmezése egyértelmű, az előteret azonban lehet szűken (az épületre) illetve tágabban is értelmezni. Rámutatott: ez utóbbi megoldás - amely a választópolgár szándékával jobban összhangban van - tulajdonképpen azt jelenti, hogy este 7 órakor a szavazatszámláló bizottság tagja "beáll" a sor végére, és ezzel lezárja a szavazás lehetőségét.

Így azok, aki 7 óra előtt érkeztek a szavazóhelyiség "előterébe", leadhatják voksukat. Hangsúlyozta, ez a megoldás megfelel a törvény szövegének, és figyelembe veszi a választópolgár szándékát, hogy alkotmányos jogát gyakorolja.

Az OVB tagjai úgy határoztak, állásfoglalásban foglalkoznak a kérdéssel, annak szövegére az ülés későbbi részén térnek vissza.

Virág Rudolf beszélt arról is, hogy amennyiben egy szavazókörben egy urna "betelik", akkor sem fejeződik be a szavazás, mivel a szavazókörök az illetékes választási irodától igényelhetnek tartalékurnákat.