Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bajnai Gordon tanácsai az új kormány számára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A fenntartható növekedés alapfeltétele, hogy a következő kormány is szigorú költségvetési politikát folytasson, és 2010-ben a GDP arányos államháztartási hiány ne haladja meg a négy százalékot - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn a Hungarian Business Leaders Forum budapesti rendezvényén.

Miközben a világ számos országának kormánya a felhalmozott deficit leépítésével kénytelen foglalkozni, addig Magyarország már megtette ezt - jelentette ki a miniszterelnök. Bajnai Gordon jelezte, hogy Európában Magyarország rendelkezik az ötödik legalacsonyabb államháztartási hiánnyal, "így leszünk az utolsókból elsők".

A következő kormánynak folytatnia kell az adócsökkentést, a szociális rendszer átalakítását, amely még inkább a munkára ösztönöz, és el kell kezdenie az önkormányzati és a közigazgatási reformot.

"Egy kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány erőteljesen felléphet a korrupció ellen, amely csak akkor lehetséges, ha a párt és kampányfinanszírozás megváltozik, s ezáltal a politika visszaszerzi elvesztett hitelét" - fogalmazott a miniszterelnök.