Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Balczó Zoltán hazatér Brüsszelből

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Visszaadja képviselői mandátumát az Európai Parlamentben Balczó Zoltán. Utódját a brüsszeli posztra később választja ki a párt - mondta az InfoRádiónak a Jobbik alelnöke. A politikus nagy sikernek tartja a választási eredményüket, még akkor is, ha a szerinte a túlzott várakozások és a média állítólagos ellenkampánya miatt még a második erővé sem sikerült válniuk a törvényhozásban.

Tavaly január elején a Jobbikot még 1-2 százalékosra becsülték, ehhez képest most 17 százalék körüli eredménnyel, az MSZP-vel azonos fajsúlyú pártként veszünk részt a parlament munkájában - hangsúlyozta Balczó Zoltán.

A Jobbik szavazótábora reménykedett a kormányra kerülésben, ugyanúgy, mint arra, hogy legyőzik a szocialistákat. Az eredmény azonban a valóságot mutatja, különös tekintettel a média ellenkampányára - tette hozzá az alelnök.

Pártjának az a feladata, hogy a parlamentben bizonyítson: nem csak a diagnózisok felvetésében járnak jó úton, hanem a programjuk alapelemei is megvalósíthatók - mondta Balczó Zoltán.

Arról, hogy megoldható-e az együttműködés a Fidesszel úgy, hogy megmaradjon a kritikus hangvétel, az alelnök úgy nyilatkozott: ez függ a győztes párt végeredményétől, és attól is, a kormány képes lesz-e az LMP-vel együttműködni.

Balczó Zoltán azt ígérte: a Fidesz minden olyan intézkedését támogatják majd, amely a nemzet érdekeit szolgálja.

A Jobbik Európai Parlamenti képviselője végül közölte: visszaadja uniós mandátumát, és a párt országos listájának másodikjaként hazatér a magyar parlamentbe. Brüsszeli utódjáról később határoznak.

Hanganyag: Herczeg Zsolt