Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Teljes a Fidesz sikere a területi választókerületekben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem volt olyan megye az Országgyűlési Képviselő Választás első fordulójában, ahol ne a Fidesz listája végzett volna az első helyen. A legnagyobb, 62,77 százalékos győzelmet Vas megyében aratta a nyertes párt, de még a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kialakult legkisebb előny is 45,87 százalékos volt. Budapesten a szavazók 46,31 százaléka választotta a Fidesz-KDNP-t.
Budapesten

az Országgyűlési Választások hivatalos honlapja szerint a 942 236 érvényes szavazatból 435 443-at adtak le a Fidesz-KDNP listájára. Ez 46,32 százalékot jelentett. Itt a második helyen az MSZP végzett 238 673 szavazattal (25,33 százalék), a harmadik LMP, 120 280 szavazat, (12,80 százalék) és a Jobbik 102 139 szazat (10,84 százalék) előtt. Érdekes, hogy a fővárosban az amúgy megrázó vereséget elszenvedő MDF alig maradt el a parlamenti küszöbtől (4,7 százalék).

Baranya megyében a 192 412 érvényes szavazat 54,53 százalékát adták a Fidesz-KDNP listájára, ami 104 928 voksot jelent. A második MSZP 40 532 szavazattal (21,07 százalék), míg a harmadik Jobbik  24 397 szavazatot (12,68 százalék) ért el. Az LMP-re leadott 17 119 voks 8,9 százalékot jelent.

Bács-Kiskun megye 264 047 érvényes szavazatából 159 605 jutott a Fidesz-KDNP-nek, ami 60,45 százalékos győzelmet jelentett a második helyezett Jobbikra leadott 41 448 szavazattal szemben (15,70 százalék). Szorosan mögöttük végzett az MSZP a rájuk leadott 38 597 szavazat 14,62 százalékával. Az LMP itt épp, hogy csak teljesítette a parlamentbe jutáshoz szükséges százalékot (5,58) 14 741 vokssal.

Békés megyében 186 002 érvényes voksot adtak le összesen a választók. Ebből a Fidesz-KDNP-re 98 945-an szavaztak, amely 53,2 százalékot jelent. A Jobbik érte el a második legmagasabb arányt 19,21 százalékkal (35 724 szavazat), harmadik az MSZP lett 18,45 százalékos teljesítménnyel (34 321 szavazat), az 5,21 százalékos LMP (9 688 szavazat) előtt.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 340 607 érvényes szavazatának 45,87 százalékát a Fidesz-KDNP kapta, ez 156 249 voksot jelent. A Jobbik itt is második lett 92 646 szavazattal (27,2 százalék), az MSZP-re 64 387-en voksoltak, ami 18,9 százalék. Az LMP ebben a megyében nem érte el az 5 százalékot (4,2 százalék, 14 318 szavazat).

Csongrád megyében 208 154 érvényes szavazatot adtak le, a Fidesz-KDNP-t 105 579-en választották, ez 50,72 százalékot ért. A szocialisták 20,38 százaléka (42 413 voks), és a Jobbik 15,93 (33 157 szavazat) előtt. Az LMP 7,66 százalékot ért el 15 941 szavazattal.

Fejér megye területi választókerületeiben 221 570 volt az érvényes szavazatok száma. A Fidesz-KDNP-re itt 120 011-en szavaztak, ami 54,16 százalékot jelent. A második MSZP 39 679 szavazatot kapott (17,91 százalék), a Jobbikra 35 897-en voksoltak (16,2 százalék), az LMP-nek pedig 15 428 szavazat jutott (6,96 százalék).

Győr-Moson-Sopron megyében 233 548 érvényes szavazatból a Fidesz-KDNP 139 391-et kapott, ami 59,68 százalék, az MSZP-re leadott 39 390 szavazatával szemben (16,87 százalék). A Jobbiknak 29 364 voks jutott, ezzel 12,57 százalékot értek el, míg az LMP 6,32 százalékot (14 765 voks) kapott.

Hajdú-Bihar megye választói 267 616 érvényes szavazatot adtak le a pártlistákra. Ebből a Fidesz-KDNP-nek 154 999-en szavaztak bizalmat (57,92 százalék), a Jobbikra 50 473 voksolt (18,86 százalék), az MSZP 37 580 szavazata 14,04 százalék. Az LMP éppen elérte a parlamenti küszöböt 5,05 százalékkal, 13 523 vokssal.

Heves megyében a leadott érvényes 161 738 voksból a Fidesz-KDNP 74 035-öt kapott, ami 45,77 százalékot jelentett. A Jobbik 40 392 szavazata 24,97, az MSZP-re adott 34 004 voks 21,02 százalékot ért. Az LMP itt 6,04 százalékkal végzett (9770 szavazat).

Jász-Nagykun-Szolnok megye területi választóköreiben 194 157 -en voksoltak érvényesen, 95 951 szavazó (49,42 százalék) a Fidesz-KDNP-t választotta, 46 613 (24,01 százalék) a Jobbikot, míg 34 707 (17,88 százalék) az MSZP-t, 10 971 (5,65 százalék) pedig az LMP-t támogatta.

Komárom-Esztergom megyében 155 583 volt az érvényes szavazat. Ebből a fidesz-KDNP-nek 79 261 jutott, ami 51,31 százalékot jelent. Az MSZP itt 36 128 szavazatot, 23,39 százalékot kapott, a Jobbik 21 251-et (13,76 százalék), az LMP pedig 12 929-et (8,37 százalék).

Nógrád megye választói 105 016 érvényes szavazatot adtak le. A Fidesz-KDNP-re 54 444-en voksoltak (51,84 százalék), a Jobbik 21 868 szavazatot (20,82 százalék) kapott, fej-fej mellett a szocialistákkal (21 411 voks, 20,39százalék). Az LMP-re 5 852-en adtak szavazatot, ami 5,57 százalékot jelentett.

Pest megyében 627 469 érvényes, pártlistákra leadott szavazatot számoltak össze. Itt 331 954-en (52,9 százalék) a Fidesz-KDNP-t választották, az MSZP-re 110 329-en szavaztak (17,58 százalék). A Jobbiknak 103 689 voks jutott (16,52 százalék), míg az LMP re leadott 53 410 szavazat 8,35 százalékot ért.

Somogy megye választópolgárai 159 143 érvényes szavazatot adtak le a pártok listáira. A Fidesz-KDNP-t 94 900 szavazó, 59,63 százalék támogatta, az MSZP-re 31 418-an voksoltak (19,74 százalék), A jobbik 22 652 szavazatot kapott (14,23 százalék), az LMP pedig 10 173-at (6,39 százalékot).

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területi választókerületeiben 278 842-en szavaztak érvényesen a pártokra. A szavazatok 53,84 százaléka, 148 980 voks jutott a Fidesz-KDNP-nek, a Jobbik 65 423 szavazattal (23,64 százalék) második, a 14,84 százalékot (41 062 szavazat) elért szocialisták előtt. Az LMP itt nem érte el a parlamenti küszöböt, csupán a szavazatok 2,86 százalékát kapta meg.

A Tolna megyei polgárok 118 617 érvényes szavazatot adtak le a pártlistákra. A Fidesz-KDNP-nek ebből 69 604 jutott (58,68 százalék), az MSZP 21 214-et kapott (17.88 százalék), a Jobbikra leadott 18 315 szavazat 15,44 százalékot, az LMP 6 467 szavazata pedig 5,45 százalékot jelent.

Vas megyében 139 724 volt az érvényes pártlistákra leadott szavazat. Itt a Fidesz-KDNP 87 705 vokssal 62,77 százalékot ért el, az MSZP 23 699 szavazatával (16,96 százalék) szemben, míg a Jobbik 16 888 szavazattal 12,09 százalékot, az LMP 8 907-tel 6,37 százalékot ért el.

Veszprém megyében 190 262 érvényes szavazatot adtak le a pártokra. Ebből 108 048, azaz 56,79 százalék jutott a Fidesz-KDNP listájának, a szocialisták 35 779 szavazatot kaptak (18,81 százalék), a Jobbik 27,897-et (14,66 százalék), az LMP pedig 13 601-et (7,15 százalék).

A pártok Zala megyei listáira összesen 149 024 érvényes szavazatot adtak le. A Fidesz-KDNP 85 262 vokssal (57,21 százalék) nyert a 16,91 százalékos Jobbik előtt (25 205 szavazat), mögöttük minimális hátránnyal a szocialisták lettek a harmadikak 25 107 szavazattal (16,85 százalék), míg a negyedik helyett itt is az LMP érte le 8 646 szavazattal (5,8 százalék).