Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az OVB szerint nem az OVB a felelős

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A vasárnapi szavazási problémákat elemezte kedd délutáni ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), valamennyi megszólaló testületi tag lényegében a korábbi álláspontját fejtette ki; megismételték továbbá, hogy nem az OVB a felelős a történetekért. Az OVB tagjai vitáztak arról, hogyan lehetne elkerülni a hasonló jeleneteket, a választópolgárok többórás sorban állását a második fordulóban.

Szigeti Péter, az OVB elnöke a vasárnapi "nemkívánatos jelenségekkel" kapcsolatban arról beszélt, hogy a jogalkotó az igazolással szavazásnál "bizonyos feltételek bekövetkezte esetén végrehajthatatlan szabályozást alkotott". Mint mondta, az igazolással szavazás rendszerének átalakítása "nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket".

Emlékeztetett: az Országos Választási Iroda mellett a területi választási irodák és a jegyzők vezetésével a helyi választási irodák bonyolítják le a választást.

"Felvethető" - mondta -, hogy az OVB a vasárnap "bizonyos döntések esetében" alulinformált volt. Akkor, amikor 16 órakor értelmezte a szavazókörök előterének fogalmát, a testület alulinformált volt - jelentette ki -, a 19 óra előtt nem sokkal hozott döntésekor pedig "téves információs helyzetben", mivel úgy tudták, a probléma csak néhány szavazókört érint, és ott is egy-másfél órán belül befejeződik a szavazás.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az előzetes eredmény nyilvánosságra hozatala "semmit sem késett", 23 órára már ismert volt.

Kérdésként vetette fel, az adott törvényi szabályozás keretei között lehet-e másként lebonyolítani a második fordulót, hogy elkerüljék a tömegjeleneteket, illetve, hogy milyen szakmai javaslatok vannak, amelyek segíthetik a probléma megoldását.

Jackli Tamás, az Országos Választási Iroda (OVI) munkatársa Szigeti Péter szavaira válaszul arra hívta fel a figyelmet, hogy "nem véletlenül" került az OVB napirendjére az előtér fogalmának értelmezése a délutáni ülésen, mivel már korábban észlelhető volt, hogy sokan lesznek, akik este 19 órakor is a szavazókörben vagy a szavazókör környékén várakoznak majd. Ezért adott ki állásfoglalást az OVB az előtér fogalmának kiterjesztő értelmezéséről, vagyis, az OVB-nek hivatalos tudomása volt a helyzetről.

Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese azt emelte ki, hogy a vasárnapi 16 órás információ is "lényegesen elkésett". Megismételte: fontosabb az, hogy a választók befolyástól mentesen szavazhassanak, mint hogy este 19 óra után a választók a voksok 2-3 százalékos feldolgozottságát megismerhessék. Közölte: ha a voksolás előtt egy héttel tudják, hogy ilyen probléma várható, akkor azt "teljes egészében meg lehetett volna oldani".

Ugyan a jogszabály nem tette volna lehetővé a szavazókörök kapacitásának növelését, de ki lehetett volna állni az ország nyilvánossága elé, és azt mondani, amit most: sajnálatos módon a szabályzás azt eredményezheti, hogy bizonyos szavazókörökben nem fog véget érni a szavazás 19 óráig, ennek következtében 19 órakor nem indulhat el sem az eredmények ismertetése, sem az exit pollok nyilvánosságra hozatala - mondta.

Azt javasolta, "gondolják végig", hogyan lehetne megakadályozni, hogy a következő fordulóban is ez legyen a helyzet, és javasolta a nyilvánosság tájékoztatását arról, hogy "mire számítson" a második forduló eredményeinek megismerésénél.
Hunyadi Gábor, a Jobbik delegáltja arra volt kíváncsi, eddig miért nem vette észre senki ezt a problémát. Közölte: ő "fél" az "ötleteléstől", és véleménye szerint nem az OVB kompetenciája a megoldás, annak kell döntenie, akinek ez a felelősége.

Bordás Vilmos választott tag szerint félreértés, hogy az OVB állásfoglalást adott volna ki a kampánycsend meghosszabbításáról. Mint mondta, jegyzőkönyvi döntés volt arról, hogy az OVB azt javasolja, az előzetes eredményeket ne kezdjék el közölni, és hogy a kampánycsendet is "jó lenne fenntartani".

Vagyis, álláspontja szerint nem hoztak kötelező érvényű döntést, így Virág Rudolf, az OVI vezetője elindíthatta volna a tájékoztató rendszert, és a médiumok is dönthettek arról, tiszteletben tartják-e a jegyzőkönyvi döntést.

Kiemelte: tudatosítani kell a választókban, hogy azok a választópolgárok nem szavazhatnak a második fordulóban, akik az első fordulóban részt vettek képviselő megválasztásában, vagyis ott, ahol szavaztak (vagy szavazhattak volna) érvényes és eredményes volt a voksolás.

Fazekas Marianna szerint alaposan fel kell készülni a második fordulóra, ezért azt kérte az OVI-tól: adjon tájékoztatást arról, hogyan tájékoztatják a választópolgárokat az igazolással szavazás viszonylag új szabályairól, hogyan készítik fel az érintett választási szerveket a második fordulóra és milyen igazgatásszervezési megoldásokkal lehetne segíteni a szavazás lebonyolítását. Emellett szavazókörönként kért adatot arról, hol hány igazolással szavazó van.

Litresits András MSZP-delegált szerint a testületnek döntést kell hoznia annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő a második fordulóban a vasárnapihoz hasonló sorban állás.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa