Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az út a választási győzelemtől az új kormány megalakulásáig

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Április 25-én lesz a parlamenti választások második fordulója, onnantól számítva egy hónapon belül, tehát május 25-ig meg kell alakulnia az Országgyűlésnek. Az új kormányfő személyére június 25-ig tesz javaslatot a köztársasági elnök, miután konzultált a pártokkal.

Még két hét választási kampány után április 26-ától már a köztársasági elnökön múlik, hogy mikor alakulhat meg az új Országgyűlés, később pedig az új kormány. A választás április 25-i második fordulójától számított egy hónapon belül, azaz május 25-ig össze kell hívnia az államfőnek az új Országgyűlés alakuló ülését.

Az ülést a legidősebb képviselő vezeti, és ekkor választják meg a parlamenti tisztségviselőket, köztük az Országgyűlés elnökét. A parlament megalakulásával egy időben megszűnik a kormány megbízatása, az új kabinet megalakulásáig viszont ügyvezetői jogkörrel még ellátja a feladatát. Lényegében ez azt jelenti, hogy a helyén van, és figyelemmel kíséri az eseményeket, rendeletet csak speciális esetekben és felhatalmazással hozhat.

Az alakuló üléstől számított szintén egy hónapon belül kell megneveznie a köztársasági elnöknek azt a személyt, akit miniszterelnöknek szán. Az alkotmány szerint bárkit jelölhet, de az eddigi gyakorlat szerint mindig a parlamenti választásokon győztes párt miniszterelnök-jelöltjét nevezte meg.

Az elmúlt években az államfők a legritkább esetben várták csak meg a 30 napos határidőket, és ismerve Sólyom László gyakorlatát, vélhetően most is minél előbb megalakulhat majd a Parlament.

Az államfői bejelentés után a miniszterelnök-jelölt benyújtja a kormányprogramot (erre négy évvel ezelőtt két hetet kellett várni), majd ezzel egy időben alakulnak meg az országgyűlési bizottságok is. Ekkorra már ismert a miniszter-jelöltek neve is. A bizottságok meghallgatják őket, majd javasolják a parlamentnek a támogatásukat vagy az elutasításukat.

Ez után a parlament legalább tízórás időkeretben megvitatja a benyújtott kormányprogramot, majd egyszerű többséggel együtt szavaz a miniszterelnökről és a programról. Majd a kormányfő megnevezi a miniszterjelöltjeit, akiket az államfő nevez ki. Ezzel az aktussal megalakul a kormány.

Négy évvel ezelőtt április 23-án tartották a választás második fordulóját, és június 9-én alakult meg a Gyurcsány-kabinet, 2002-ben pedig az április 21-i második forduló után május 27-én már megalakult a Medgyessy-kormány.