Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Baráth Etele: Az MSZP nem tud négy év alatt átlépni a Fidesz győzelmén

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Komoly szövetségesi rendszert kell kiépítenie az MSZP-nek - mondta az InfoRádiónak Baráth Etele, aki tavaly felfüggesztette tagságát a pártban. Az eddigi országgyűlési képviselő aggasztónak nevezte, hogy az MSZP nem tudott vonzóvá válni a fiatalabb korosztály számára.

A jelenlegi helyzet nem tragikus, de mindenképpen drámai - kommentálta Baráth Etele az InfoRádiónak a MSZP első fordulós választási vereségét, hozzátéve, a pártban 2006-ban el kellett volna kezdődnie annak a folyamatnak, hogy megtartsa szavazóbázisát, és új generációt építsen fel maga mögé - ez azonban nem sikerült.

A szocialista politikus úgy véli: a következő évek komoly átalakulást hoznak az MSZP ideológiájában, szervezeti működésében és szemléletében. Jelentősen modernizálódnia kell a pártnak, és a szociáldemokrácia irányába kell, hogy elmozduljon az irányváltás.

Ezen kívül hangsúlyosabb személyi változás is szükségszerű, mert a rendszerváltás után a párt vezetésében sokan voltak olyanok, akik 1990. előtt az MSZMP-ben és a KISZ-ben is tagok voltak - fűzte hozzá Baráth Etele, aki úgy fogalmazott: a demokratikus rendszerváltás mostani második időpontja után meg kell jelennie egy modern baloldalnak.

Úgy véli, a következő négy évben olyan új arcok kerülnek majd az MSZP-be, akik felkészültek, jól ismerik Európát és nyitottak a társadalmi problémákra..

Hangsúlyozta azonban, hogy nem lesz gyors az MSZP átalakulása, mert nem érzi azt az erőt, hogy négy év alatt a párt átlépjen a Fidesz győzelmén. A Fidesznek is nyolc évre volt szüksége ahhoz, hogy egy ilyen győzelmet felépítsen - fogalmazott.

Baráth Etele elmondta: a modern politika nincs szövetségi politika nélkül, jó példa erre a Fidesz, amely a KDNP-vel tudta a mostani eredményt elérni. A baloldal a következő négy évben komoly szövetségpolitikát tud majd felépíteni a civil szervezetekkel karöltve, ez után már kemény ellenfél tud lenni, és akár a győzelemre is képes lesz - jósolta a politikus.

Hanganyag: Farkas Dávid