Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elutasította az ügyészség a Kubatov-videóval kapcsolatos feljelentéseket

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elutasította az ügyészség a Kubatov-videóval kapcsolatos MSZP-s feljelentéseket - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. Az MSZP megdöbbent a döntésen.

Fazekas Géza hangsúlyozta: nem azt vizsgálták, hogy ki van a felvételen, hanem hogy a feljelentésekben foglaltak alapján megállapítható-e bűncselekmény. Az ügyészség álláspontja szerint a Puch László és Lendvai Ildikó feljelentéseiben foglaltak nem valósítanak meg bűncselekményt - tette hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészséghez múlt csütörtökön érkezett meg Puch László MSZP-s pártigazgató feljelentése, amelyet eredetileg a legfőbb ügyésznek címzett, és átiratban a főügyészségnek is megküldött. A feljelentésben nem konkrét személy szerepelt, azt ismeretlen tettes ellen tették a választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adatokkal való visszaélés miatt.

Fazekas Géza a főügyészségi döntést ismertetve elmondta: a személyes adattal visszaélés úgynevezett eredménybűncselekmény, vagyis jelentős érdeksérelemnek kell hozzá bekövetkeznie. A főügyészség álláspontja szerint erre utaló adat nem merült fel, továbbá a feljelentés sem tartalmaz olyan konkrét adatot, tényt, amely megjelölné, hogy kinek és milyen hátránya keletkezett. Hangsúlyozta: önmagában az érdeksérelem veszélye nem elegendő a bűncselekmény megállapítására. Kitért arra is, hogy ez nem csak a főügyészség álláspontja, más, személyes adattal visszaélés miatt indult bírósági eljárás során egy megyei bíróság is kimondta már ezt.

A választás rendje elleni bűncselekmény kapcsán szintén azt hangsúlyozta, hogy nem merült fel olyan büntetőjogilag értékelhető adat, amely erre utalna.

Az interneten múlt szerdán jelentek meg hírek arról, hogy a YouTube videomegosztóra felkerült titkos hangfelvételen "állítólag" Kubatov Gábor pártigazgató tart előadást a Fidesz kampánymódszereiről, többi között arról, hogy a 2009-es pécsi időközi választásokon ismerték a 38 ezer Fidesz-szavazó nevét, korát, telefonszámát, mobilszámát, e-mail címét, és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek.

Múlt csütörtökön új részlet került nyilvánosságra a beszédből, amelyben a pécsi választások kapcsán az hangzott el: "volt olyan párt, aki összeszedte például Szili Katalin szórólapját, és beszórta a postaládákba vasárnap. Majd fölhívta az aktivistáját és a következő dolgot kérdezte: te, Jóska, nem mennél le megnézni a postaládákat, állítólag turkáltak (...). Jóska lement, és láss csodát, megtalálta a szórólapokat. Visszatelefonált, hogy itt van egy szórólap a postaládában, tele van a lépcsőház szórólappal, tegnap ürítettem ki, hát tegnap még nem volt ott. Jóska, akkor menj el, aztán jelentsd be a bizottságnak. És bejelentette. Ezekre a dolgokra kell törekedni".

A főügyészséghez múlt pénteken érkezett meg az MSZP-nek az újabb videórészlet miatt tett feljelentése. Erről Lendvai Ildikó pártelnök beszélt aznapi sajtótájékoztatóján. A politikus a Kubatov-videóval kapcsolatban "pécsi választási csalást" emlegetett. A feljelentésről szóló dokumentumot a sajtótájékoztatón írta alá Lendvai Ildikó, aki kijelentette: "a disznóság" választójogi értelemben elévült, de büntetőjogi értelemben nem. Erkölcsi értelemben pedig nem évül el soha - tette hozzá.

Fazekas Géza ezzel kapcsolatban szerdán az MTI-nek azt mondta: ebben az esetben sem azt vizsgálták, hogy a felvételen ki szerepel, hanem, hogy az ott elhangzottak alapján történt-e bűncselekmény.

A választás rendje elleni bűncselekménnyel összefüggésben a szóvivő kifejtette: az különböző módon követhető el, például ha a választópolgárt akadályozzák abban, hogy a választójogát gyakorolja, ilyen azonban nem történt. Szintén megállapítható a bűncselekmény, ha erőszakkal, fenyegetéssel vagy megtévesztéssel történik a választópolgár befolyásolása. Az ügyészség álláspontja szerint a vizsgált esetben csak az utóbbi merülhetne fel, de a feljelentő nem jelölt meg olyan konkrét adatot, tényt, körülményt, amely arra utalna, hogy valamely konkrét személyt a szavazatának leadásában befolyásoltak volna.

Döbbent szocialisták


Nyakó István szerint "enyhe kifejezés", hogy az MSZP megdöbbent a Központi Nyomozó Főügyészség döntésén. Az MSZP szóvivője ezt azzal indokolta szerdán az MTI-nek, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség válaszának lényege az: bár a felvételen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója bűncselekmények és választási csalás elkövetésével "vádolja önmagát és a pártját", a főügyészség szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

Kicsit olyan ez, mintha a főügyészség azt mondaná: nem valószínű, hogy a háromszög háromszög, hiszen megszámoltuk, és csak három sarka van - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve, hogy az MSZP az ügyben csütörtökön bejelentést tesz.