Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

OVI: tíz \"kritikus\" szavazókör lehet a második fordulóban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országos Választási Iroda (OVI) becslése szerint tíz \"kritikus\" szavazókör lehet a második fordulóban, ahol elhúzódhat a szavazás. Erről Virág Rudolf, az OVI vezetője beszélt az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén.

Az OVI vezetője közölte: néhány kivételtől eltekintve várakozásuk szerint - a kommunikációs és szervezési intézkedések hatására - valamennyi szavazókörben be fog tudni fejeződni a voksolás második fordulója 19 órakor.

Emlékeztetett rá: a választás első fordulójában 23 olyan, igazolással szavazók számára kijelölt szavazókör volt, ahol este 19 óra után fejezték be a szavazást. Ebből 18 volt a fővárosban (a XI., a XIII., a XIV és a XVII. kerületben), egy-egy pedig Pécsett, Miskolcon, Győrben, Szegeden és Debrecenben.

Közölte: a 23-ból tízben lesz második forduló, mivel a többiben az első fordulóban sikerült képviselőt választani.