Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A magyar egészségügy jövője: a szellemi szabadfoglalkozású orvoslás és a \"véreb\" biztosítók

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A háziorvosok már nem hisznek az ígéretekben, éppen ezért komoly terveket várnak a jövőjüket érintően - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Gerincgyógyászati Központ igazgatója. Varga Péter Pál hozzátette: a szellemi szabadfoglalkozású orvoslás bevezetése, és mellé a \"véreb\" biztosítók, vagyis egy nagyon szigorú, de hatékony finanszírozás jelentheti a megoldást a magyar egészségügy égető kérdéseire. Mint mondta: a Franciaországban és Németországban, illetve az Egyesült Államokban működő rendszer lehetne a példakép.
Ha a társadalom és a következő politikai vezetés elgondolkodna a háziorvosok szerepén, akkor el lehetne indítani egy változást. Bonyolult problémának látja ennek a belátását, hogy a betegekkel háziorvos van kapcsolatban? Ha változást akarunk, akkor a legtöbb érintkezési ponton kell azt elindítani?

Ez a kérdés annyiban bonyolult, hogy a háziorvosok borzasztóan reményt vesztett orvoscsoport, hiszen ezerszeresen van lenyúzva a bőrük. Abban a helyzetben vannak, hogy nekik nem nagyon lehet ígérgetni. Õk már annyi ígéretet kaptak, hogy velük csakis a legszigorúbb következetesség mentén lehet leülni tárgyalni.

Az első ígéret az volt, hogy ha lesz praxis, akkor abból majd meg lehet élni.


Igen. Micsoda becsapás!

Ez volt az első ígéret, és ez egy ideig így is volt. Aztán kiderült, hogy nem forgalomképes a praxis, ezért nincs is utánpótlás, még azok sem élnek meg belőle, akik több faluba ingáznak a saját autójukon, ami hol szétesik, hol nem. Ön szerint mit várnak és mikorra? Egy éven belül? Öt éven belül? Távlati programot vagy pénzt holnap?

Az Orvosi Kamarának van egy internetes portálja, ahol zömében háziorvosok reflektálnak a hírekre, és egy nagyon pezsgő életű internetes élet zajlik ott. Ezek a vélemények eléggé kemények és radikálisak. A háziorvosok nem ígéreteket, hanem terveket várnak. A háziorvos biztos, hogy rácsatlakozik mindenféle változtatási törekvésre, ha az egy racionális terv, ha az nem egy légből kapott valami, egy lufi, amiről már mindenki látja előre, hogy nem lesz belőle semmi.

Racionális, komprehenzív egészségpolitika kell. Nyilvánvaló, hogy ez nem vonatkoztatható el a társadalom egészének a felemelkedésétől, de kell egyfajta centrális gondolat, amire a háziorvosok rá tudnak csatlakozni, és ez  a gondolat pedig az alapellátás fejlesztése. Akkor, amikor a belső tartalékokról beszélünk az egészségügyben, gondoljuk azt végig, hogy abban mennyi tartalék lehet, hogy hogyan lehet átcsoportosítani az egészségügy egyes szegmensei között a pénzt. A rendelkezésre álló pénzforrásokat hogyan  lehet az egyik szegmensből a másikba vinni egy jobb jövő reményében.

De egy másik szegmensből akkor lehet elhozni, ha azzal be tudom bizonyítani, hogy ennek a pénz-átcsoportosításnak van értelme, például kevesebb bonyolultan kezelhető ügy lesz, ha az alapellátásba több pénzt teszek, és ezzel nem növelem az egész kiadását. De akkor megint eljutottunk a fiskális szemléletig,  hogy ne legyen több kiadás. De nekem mint beteg nem ez az érdekem, hanem az, hogy a lehető legtöbb kiadás legyen, mert a tudomány fejlődik, az ön műszerei pedig egyre jobbak, és nem lesznek olcsóbbak. Én azt szeretném, ha engem a jobb műszereivel műtene, nem pedig a rosszabbakkal. Sosem lesz egyetértés köztünk.

Halljuk a politikusok és a közgazdászok szájából, hogy nagy pénzbőség nem lesz, legalábbis a közeljövőben nem lehet azzal számolni, hogy több pénz lesz.  Hallottunk számokat, hogy mennyi pénzt kap az egészségügy még idén és jövőre, esetleg egy százalékkal magasabb lesz a GDP-arányos kiadás. Ilyenek röpködnek a levegőbe itt-ott, és ezek meg is tapadnak az ember fülében. De hirtelen nem lesz föltőkésítve a magyar egészségügy, ezt mindnyájan tudjuk,
betegek, járulékfizetők és orvosok is. Mégis, valamit el kell kezdeni. El kell kezdeni, mert ez a fajta morális lecsúszás nem folytatható.

Az alapellátás kapcsán a háziorvosoknál kell elkezdeni. Tegyük föl, hogy ez működik. Mi lehet a következő lépés?

Volt egy kormány, amelyik a szakorvosoknak a szabad szellemi foglalkozásúvá való besorolását tervezte. Adja Isten, hogy ez megvalósuljon, ugyanis az orvos egy önálló szellemi entitás. Amikor alkalmazotti létbe kényszerítjük, akkor arra kényszerítjük, hogy a hippokratészi esküjével homlokegyenest ellenkező dolgokat műveljen.

Van akkora piaca a szellemileg szabad, önálló entitású orvosnak Magyarországon?

Igen, mert ha létrejönne a szellemi szabadfoglalkozású orvoslás lehetősége, és a szakorvosok elkezdenének ebbe átjelentkezni és önálló vállalkozóvá válni, én bizonyos, hogy mint biztosító, ilyen orvosokkal kezdenék szerződni. Rájuk bíznám azt, hogy meddig kezeli a beteget járóbetegként és mikor viszi be egy kórházba. Tehát én azt mondom, hogy az orvos legyen a kapuőr, aki azt mondja, hogy én, doktor Kovács, én kezelek egy beteget, akit a háziorvos elküldött hozzám mint szakorvoshoz. Lehet, hogy megírom a véleményemet, és azt mondom, hogy ezt tedd vele otthon a háziorvosi praxisodban, de lehet, hogy azt mondom, hogy átveszem a kezelését, és ezt meg ezt, meg ezt csinálom vele járóbetegként. És egy adott pillanatban lehet, hogy mégiscsak beviszem a kórházba azért, mert kórházi körülmények között tudom beállítani a vércukrát, vagy meg kell operálnom a fülét, vagy kiveszem a leszakadt porcát. És akkor utána, amint lehet, visszaviszem a járóbeteg-ellátásba. De tudja, mi kell ehhez? Az, hogy a finanszírozás ezt támogassa. Tehát kell egy olyan finanszírozási rendszer, amelyik a szellemi szabadfoglalkozású orvosra támaszkodva rábízza azt, hogy a beteget járó vagy fekvő, tehát milyen költségkategóriába kezelje tovább.

Nem értek hozzá, ezért könnyen találok benne hibát, nyilván, ez a magyarázat, de nem azokkal szerződnének a biztosítók, akik azt vállalják, hogy a lehető legolcsóbban oldom meg Gipsz Jakab ügyét, és nem pedig azzal, aki azt mondja, hogy a lehető legjobban oldom meg Gipsz Jakab ügyét, kerüljön akár többe is?

Ehhez kellenek indikátorok, működési indikátorok, eredmény, értékelés. Minden szakmának van eljárási rendje, különféle betegségekre, különféle tünetekre, diagnosztikai algoritmusok vannak, eljárásrendek vannak, és a világ nagy részében ezek az eljárásrendek határozzák azt meg, hogy egy beteg kivizsgálása vagy kezelése járó- vagy fekvőbeteg formában történjék. Nagyon sok országban ez a szakorvosra van bízva, hogy beviszi egy intézetbe vagy elintézi járóbeteg formában. Kiválóan működnek. Én óriási tisztelője vagyok a francia egészségügyi szisztémának, amelyik ezt szinte tökélyre viszi vagy ugye az amerikai rendszert sokan szidják, sokan istenítik, viszont elég kevesen ismerik belülről. Azt kell hogy mondjam, hogy például Észak-Amerikában az orvos pozíciója azért nagyon stabil, mert mint szabad szellemi foglalkozású vállalkozó senki másnak nem tartozik elszámolni, csak a betegnek. De a beteg mögött ott van egy óriási ellátásszervező, ott van a finanszírozó, ott van a jogrend, és ott van az egész társadalom. 

Én csak könyvélményekből ismerem az amerikai háziorvos életét, de annál keményebb vérebet, mint az amerikai háziorvos háta mögött a biztosító, azt nem tudok elképzelni.

Hát persze, ez kell! Hiszen a biztosító költi a pénzt. Tehát kell a véreb funkció. És ugyanez a helyzet egyébként Németországban is, meg Franciaországban is természetesen. Kicsit lágyabb formája él Finnországban, ahol abszolút társadalmasított a gyógyítás, de pontosan ezek azok a példák, amik előttünk vannak, és számos magyar egészségszervező ismeri ezeket az országokat, ismeri ezeket az egészségügyi szisztémákat. Bizonyos, hogy semmi másra nincs szükség, mint egy olyan irányító szakembercsoportra, aki az egész egészségügyhöz víziószerűen tud hozzányúlni. És ilyen csoport van, nem is egy, ebben az országban.

Hanganyag: Extrede Tibor