Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Itthon tarthatja a szakma krémjét a kutatóegyetemi cím

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Segítheti a tehetséges szakemberek itthon maradását az kutatóegyetemi cím, amelyet több másik intézmény mellett nyert el a Semmelweis Egyetem. A mostani nyertesek a három év múlva következő esedékes pályázatnál előnybe kerülhetnek azokkal a fejlesztésekkel és kutatási eredményekkel, amelyeket a címmel járó 3 milliárd forintból valósítanak meg - mondta el az InfoRádiónak SOTE általános rektorhelyettese.

Ha adottak az emberi körülmények a kutatómunkához, akkor joggal várhatjuk el, hogy kiváló szakembereink ne külföldön keressék a boldogulásukat.

Ha azonban nem tudjuk garantálni a megfelelő financiális feltételeket, épp a legjobbjaink hagynak el minket - közölte Szél Ágoston abból az alkalomból, hogy a SOTE több más intézménnyel együtt kutatóegyetemi címet kapott.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke kifogásolta, hogy teljes egyetemek és nem a kutatói eredményeket produkáló karok kapják a támogatást.

A SOTE a modern biomedicinális kutatásokra adott be pályázatot, és ezzel nyerte el a címet - reagált a kritikára az intézmény általános rektor-helyettese, aki szerint a Semmelweis Egyetem különleges helyzetben van, mert szakintézmény lévén a legtöbb kara hasonló profilú. Így viszonylag egységes pályázatot tudott készíteni.

Három év múlva új pályázattal kel megújítani a most kapott címet. A rektor-helyettes elismerte, hogy az ezzel járó támogatás előnyt jelent, mert fejleszthetnek azokkal az intézményekkel szemben, akik nem nyertek.

Azonban ezek az egyetemek a következő három év alatt mozgósíthatják a tartalékaikat, ami nagy kihívást jelent a SOTE-nak - tette hozzá Szél Ágoston.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa