Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Török Gábor: Egymással vetélkednek majd a vesztesek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mostantól lesz érdekesebb a magyar politika - vélekedett a Vision Politics igazgatója. Török Gábor az InfoRádiónak elmondta: a három vesztes pártnak csupán egyetlen közös érdeke lesz, az, hogy a kormánypárt hatalmát gyengítsék. Viszont egymásnak is ellenfelei lehetnek abban, hogy ki legyen a következő választáson a Fidesz első számú kihívója - tette hozzá.

Gyökeres változás várható a magyar politikában a kormány és az ellenzék részéről is, ez pedig a korábbinál érdekesebbé teszi majd a közéletet - szögezte le Török Gábor.

Bár nem volt eleve elrendelve a végeredmény, az első forduló után már erre mutattak a jelek - közölte a politológus. Szerinte a Fidesz elsöprő sikerét egyrészt a politikai ellenfelei tehetetlenségének köszönheti, illetve annak, hogy a két forduló között személyesen keresték fel szavazóikat.

Miután egyetlen abszolút győztese van a választásnak, a vereség a többi parlamentbe jutott párt között oszlik meg - mutatott rá a politológus.

Az elemző kifejtette: a szocialisták legfeljebb két helyen szerezhetnek egyéni mandátumot, a Jobbiknak ez önállóan ez sehol sem sikerült, jóllehet az edelényi mandátumot a saját számlájukra írhatják, és az LMP-s szavazók is elfogytak a második fordulóra.

Nem tartja egységesnek a Fidesz ellenzékét Török Gábor, viszont úgy gondolja, hogy mindannyiuknak egy közös érdeke, hogy a kormánypárt hatalmát gyengítsék.

Azt azonban még nem lehet látni, hogy ki lehet az első számú kihívója a Fidesznek a következő parlamenti választáson. Emiatt a három ellenzéki párt egymásnak ellenfele is lehet, és így várhatóan igen aktívak lesznek - tette hozzá a Vision Politics igazgatója.

Hanganyag: Szépvölgyi István