Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Nem kétséges, hogy Gyurcsány visszatér\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem kétséges, hogy Gyurcsány Ferenc visszatér az MSZP-be, csupán az a kérdés, hogy tud-e türelmes lenni, és képes-e tanulni a hibákból - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila. A politológus szerint az MSZP rá van kényszerítve a megújulásra.

Nagyarányú felhatalmazás kapott a Fidesz a parlamenti választásokon, és a kétharmados többségnek európai visszhangja is lett, mindenki figyel majd arra, hogyan használja fel ezt a párt - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila. A politológus kiemelte: külföldön is odafigyelnek arra, elindítja-e, megvalósítja-e a reformokat a Fidesz, valamint hogyan él a többségével, hiszen az európai demokráciának is próbája lesz ez.

Az MSZP-nek meg kell újulnia, bele van kényszerítve ebbe tartalmi és formai szempontból is - vélekedett Ágh Attila. Kifejtette: a szocialistáknak hitelképes baloldali jövőképet kell kialakítaniuk, emellett technikai megújulásra van szükség, hiszen a többi párt sikeresebben használta az új formákat, az internetet és az utcai mozgósítást.

Lendvai Ildikó pártelnök lemondása után komoly személycserék várhatók, de kérdés, hogy a majd megválasztott személyek új szerepkörben tudnak-e radikálisan újat nyújtani - közölte a politológus, aki emlékeztetett arra is, az előző vezetés jelölte ki a mostani képviselőket is.

Nem kétséges, hogy Gyurcsány Ferenc visszatér az MSZP vezetésébe, az viszont kérdés, hogy a volt kormányfő képes-e tanulni és tud-e türelmes lenni, hogy ne okozzon zavart visszatagozódásával - hangsúlyozta Ágh Attila.

Hanganyag: Szépvölgyi István