Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tizenhét visszatérő a parlamenti patkóba

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Számos új képviselő kezdi meg munkáját a várhatóan május 14-én összeülő Országgyűlésben. Vannak azonban közöttük olyanok, akiknek nem lesznek ismeretlenek a széksorok. Mile Lajos, az LMP leendő honatyája a rekorder; ő 16 év után tér vissza a Parlamentbe.

A legrövidebb időt Arnóth Sándor (Fidesz) hagyta ki, ő jelen volt az előző Parlamentben is. Egy bekiabálást követően 2008 szeptemberében lemondott, de most újra megnyerte körzetét.

2006-ban köszönt el a törvényhozástól Horváth László, Illés Zoltán, Karakó László, Koncz Ferenc, Kozma Péter, Papcsák Ferenc, Pichler Imre, Pogácsás Tibor és Wintermantel Zsolt. Mindannyian a Fidesz képviselői voltak, s maradtak is, csupán négy esztendőnyi szünetet tartottak. Kovács László (MSZP) volt külügyminiszter és pártelnök 14 év képviselőség után 2004-ben mondott le EU-biztosi kinevezése miatt, most pártja országos listájáról tér vissza hat év után.

Nyolc év kihagyásra kényszerült Balczó Zoltán, Hanó Miklós, Rozgonyi Ernő, Ughy Attila és Zakó László. Ughy (Fidesz) kivételével most mindegyikük más párt színeiben jutott az Országgyűlésbe, hiszen 1998 és 2002 között Balczó Zoltán, Rozgonyi Ernő, valamint a kisgazdáktól átigazolva Zakó László MIÉP-es honatya volt. Most a Jobbik képviselői lesznek. Hanó Miklós FKGP-s képviselőként dolgozott, jelenleg pedig fideszesként foglal majd helyet.

A "távolmaradás rekordját" Mile Lajos tartja, aki a rendszerváltó Országgyűlés tagja volt MDF-es színekben, most pedig az LMP országos listájának befutó helyéről kap mandátumot 16 év szünet után.

Herczegh Sándor (promenad.hu)