Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tárki: egyre többen \"emlékeznek\" úgy, hogy a Fideszre szavaztak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A választók nagyobb arányban emlékeztek arra, hogy a győztes Fidesz-KDNP-re szavaztak, mint amekkora támogatottságot a győztes pártszövetség a területi listákon valójában kapott - olvasható abban a felmérésben, amelyet a Tárki Társadalomkutatási Intézet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Vizsgálatuk szerint a választások után már megszokott "győzteshez húzás" néven ismert jelenségnek megfelelően idén az országgyűlési választás első fordulója után a megkérdezettek 64 százaléka emlékezett úgy, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetségre szavazott a területi listán, holott a valóságos eredmény 53 százalék volt.

Emellett a választási részvétel is számottevően magasabb a visszaemlékezések alapján, mint a valóságban volt - derül ki a Tárki két forduló közötti kutatásából. Míg április 11-én a választók 64 százaléka ment el szavazni, addig a következő egy-két hétben a választók saját részvételükről szóló visszaemlékezései alapján már 74 százalékos volt a részvétel.

A kutatócég megállapította: a megkérdezettek állításai alapján az átlagosnál nagyobb arányban vettek részt a választáson a magasabb iskolai végzettségűek, vagyis azok, akik legalább érettségiztek. Az egyetemet és főiskolát végzettek 92, illetve 88 százaléka, a szakközépiskolát és gimnáziumot végzettek 80, illetve 82 százaléka mondta azt, hogy részt vett a voksoláson.

A fiatalok és az idősek valamivel alacsonyabb, a középgenerációk pedig magasabb arányban emlékeznek úgy, hogy szavaztak az első fordulóban.

Az egyes korcsoportokban a pártokra adott szavazatok emlékei is nagyon eltérőek. Az MSZP-re a legidősebbek, a Jobbikra a legfiatalabbak szavaztak emlékeik szerint az átlagosnál többen.