Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nyolc részre osztják majd az MSZP-frakciót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A tervek szerint a jelenlegi munkacsoporti rendszer helyett kabinetrendszerben működne a jövőben az MSZP-frakció - tudta meg az MTI pénteken. A frakciószabályzat-tervezet szerint a képviselőcsoport nyolc szakmai kabinetet hozna létre.

Az MSZP képviselőcsoportja hétfőn tartja alakuló ülését, az elképzelések szerint ott döntenek Mesterházy Attila újbóli frakcióvezetővé választásáról, valamint a frakciószabályzat elfogadásáról.

Az MTI birtokába került szabályzat-tervezet szerint a kabinet lenne a frakció működésének alapvető szervezeti formája. A nyolc kabinet nem igazodna az Országgyűlés bizottsági rendszeréhez; létrejönne a gazdasági, a fenntartható fejődési, a biztonságpolitikai, a társadalompolitikai, a humán, az önkormányzati, a közjogi és a külügyi kabinet.

A frakció tagjai szabadon választhatják meg, hogy mely kabinetben kívánnak dolgozni, de a frakcióelnökség is felkérhet képviselőket, hogy vegyenek részt egy-egy kabinet munkájában. A szabályzat-tervezet szerint a kabinet tagjai saját maguk választanak elnököt, és a kabinetvezető javaslatára helyettest is választanak. A kabinet szakagázati csoportot, kollégiumot hozhat létre, erről az elnökség a kabinetvezető javaslatára dönt.

A kabinet feladatai a következők lennének: a szakterületéhez tartozó törvényjavaslatokról, indítványokról tárgyal; javasolja, miként szavazzon azokról majd a frakció; módosító javaslatok megtárgyalása, azok kezdeményezése; saját kezdeményezések megfogalmazása; parlamenti vitában való felszólalók kijelölése; kommunikációs terv készítése; interpellációk, kérdések kidolgozása; szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás.

A tervezet szerint a kabinet a döntéseit szótöbbséggel alakítja ki.

Az MSZP-frakció 59 fővel alakul meg hétfőn.