Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

M. Kiss Sándor: Biszku nem szépít, csak másképp látja a múltat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Biszku Béla nem szépít, hanem másképpen értelmezi a történelmet, bár értékelése dokumentumokkal cáfolható - mondta az InfoRádiónak M. Kiss Sándor történész a volt pártállami politikus tévéinterjújával kapcsolatban. Nem egyedi eset ez: a pártállam volt kiszolgálóinál megfigyelhető a jelenség - jegyezte meg a szakember.

Kérdéses, hogy a pártállamban a Biszku Béla által említett szervek önállóak, politikamentesek voltak-e - figyelmeztetett M. Kiss Sándor. Ha megnézzük az MSZMP Központi Bizottsága, illetve az Ideiglenes Intéző Bizottság (IIB) 1956-57-es belső vitáinak jegyzőkönyveit, ezekből kiderül, hogy a politika meghatározta a megtorlások irányait, sőt, bizonyos személyek ügyében ezek a testületek döntöttek - mondta a történész.

Biszku Béla a Duna tévének adott interjújában azt állította, hogy nem írt alá olyan dokumentumot, amelynek tanúsága szerint kevesellte volna a kivégzések számát, ezt a volt pártállami vezető hamisításnak nevezte. Ezzel kapcsolatban M. Kiss Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az akkori belügyminiszter szóban forgó mondatait az egyik 1957-es, ma már bárki által hozzáférhető IIB-jegyzőkönyv tartalmazza.

Hozzátette: ezeket az iratokat nem kellett mindenkinek személyesen aláírni, elég volt, ha a jegyzőkönyv hitelesítője és a párttól egyvalaki szignálta, ezzel az hivatalos dokumentummá vált. A történész úgy véli: Biszku Bélának 1957-ben kellett volna elolvasnia azt a jegyzőkönyvet, amely az ő mondtait is rögzítette, és ha kifogást talál benne, annak idején kellett volna tiltakozni ellene, nem pedig 2010-ben.

Biszku Béla nem szépíti a saját szerepét, csupán másképp éli meg a történelmet. A gond csupán az, hogy a szemléletét történelmi dokumentumokkal cáfolni lehet - mondta M. Kiss Sándor, aki ezt nem személyes sajátosságnak, hanem pártállami jelenségnek tartja.

Az akkori mechanizmusnak fontos résztvevője volt Biszku Béla - jegyezte meg a történész, aki úgy vélekedett: ami most történik az egykori pártvezetővel, az nem nevezhető meghurcolásnak, és már 1990-ben meg kellett volna tenni. Akkor nem tették meg, de jobb későn, mint soha - fűzte hozzá.