Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A rossz idő majdnem elfújta a kecskeméti repülőnapot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csaknem fél nap hátránnyal indultak az időjárással szemben, ám a nap folyamán nagyrészt sikerül ledolgozniuk mindezt a szervezőknek és a pilótáknak a kecskeméti repülőnap szombati programjain.

A délelőtti órákban még úgy tűnt: a seregszemle eredetileg tervezett szombati programját jelentősen átírja a pénteki eső és a borult idővel induló szombat. A légi bemutatók közül több is elmaradt, illetve a kiadott sorrendtől és időponttól eltérően kényszerültek megtartani az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Délutánra azonban felszakadozott a felhőzet Kecskemét felett, és végül a rendezvény első napi látványosságainak veszteséglistáján mindössze néhány műrepülő és ejtőernyős attrakció maradt. A légi parádé legnagyobb érdeklődéssel várt bemutatóit - köztük a kötelékrepülés külföldről érkezett sztárjainak programját - végül nem kellett törölni a műsorból. Igaz, többekhez hasonlóan, a hazánkban első alkalommal bemutatkozó lengyel Iskra kötelék például az égbe törő elemek helyett a felhők alatt maradva, inkább föld közeli manőverekkel kápráztatta el a közönséget.

Ami a nézőszámot illeti: a házigazdák szerint a délelőtti relatív "üresjárat" - fél kilenc helyett csak nem sokkal 11 óra előtt tudott levegőbe emelkedni az első gép - éreztette hatását. Összességében azonban a XI. Repülőnap és Haditechnikai Bemutató látogatottsága vasárnap estére a szervezők reményei szerint elérheti, akár meg is haladhatja a 2008-es adatot, amikor két nap alatt több mint százezren voltak kíváncsiak az eseményre. Az előrejelzések ráadásul vasárnapra nyári időt ígérnek Kecskemét térségében - mondták el a helyszínen.

Mindez várhatóan lehetővé teszi, hogy a beharangozott információknak megfelelően minden eddiginél gazdagabb programkínálattal legyenek gazdagabbak a bázisra érkezők, akik egyébként 2003 óta változatlan jegyárak mellett tekinthetik meg a seregszemlét.

A statikus és dinamikus bemutatókon legalább száz repülőgépet - köztük Kecskeméten először a Szu 27-est, valamint Eurofighter, Rafale, F-16, F/A-18, F-15, illetve JAS-39 Gripen típusú harci repülőgépeket - csodálhatnak meg az érdeklődők. Ezenkívül számos világhírű helikopter és a korábban nagy sikert aratott Boeing C-17-es óriás szállító-repülőgép is látható az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

A repülőnap rangját hűen tükrözi, hogy idén 28 meghívott országból 22 vállalta a kecskeméti fellépést. Így egyebek között itt van az olasz légierő büszkesége, az 50. születésnapját itt ünneplő Frecce Tricolori, a Török Csillagok és a horvát Vihar Szárnyai.

Kecskeméten először mutatkozik be a svájci Patrouille Suisse és a Breitling Team. A hazai színek képviseletében levegőbe emelkedő pilóták pedig ahogyan a szombatot, úgy a vasárnapot is különleges bemutatóval zárják.

A rendezvény azonban nemcsak a repülés légi és földi arzenáljából nyújt ízelítőt, de a Magyar Honvédség teljes haditechnikai keresztmetszetét is felvonultatja. A biztonság jegyében a seregszemle idejére 1.000 katonával és 100 haditechnikai eszközzel erősítették meg a bázis állományát, ahol összesen 2.000 szakember vesz részt az esemény lebonyolításában.

A seregszemle az elmúlt években komoly rangot vívott ki magának, hiszen mára egyike Európa öt legnagyobb ilyen rendezvényének. Az idei programok ráadásul a jubileum jegyében szerveződtek: 2010-ben ünnepli 100. évfordulóját a magyar katonai repülés, illetve 30 éve járt először magyar az űrben, Farkas Bertalan személyében.

Utóbbi egyébként a repülőnapon is közreműködik. Szombaton ugyanis róla elnevezett élményvonatot indított a MÁV Nosztalgia és a Közlekedési Múzeum a Nyugati pályaudvarról Kecskemétre. A guruló kiállításon Farkas Bertalan személyesen tartott előadást az érdeklődőknek a repülés történetéről.

Ezenkívül a Volán és a MÁV is kedvezményes járatokat indít a programra. Az M5-ös autópálya koncessziós társasága, az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. pedig a kecskeméti a repülőnap zavartalan megközelíthetősége érdekében az autópálya teljes szakaszán szünetelteti a tartós korlátozásokkal járó éves felújítási munkálatokat ezen a hétvégén.