Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szalai Annamária: Távol kell tartani a döntésektől a szolgáltatói lobbit

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Nemzeti Hírközlési- és Médiahatóság távol tartaná a döntések előkészítését a szolgáltatói lobbitól, ugyanakkor szélesítené a szakmai konzultációt. Szalai Annamária az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az ORTT egyik nagy hibája az volt, hogy túlságosan arisztokratikusan készítette elő a szabályokat és kizárta a szolgáltatókat. A hatóság elnöke emberközpontú, magas szakmai színvonalú, európai példát mutató szervezetet kíván kialakítani, amely nem csak a terjesztés technikai oldalát, hanem a tartalom elemzését is ellátja majd.

Nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni a helyzetet a médiahatóság érinthetetlenségét illetően - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Hírközlési- és Médiahatóság kilenc évre kinevezett elnöke.

Szalai Annamária hangsúlyozta: az új hatóság szeretné elérni, hogy a döntés-előkészítésbe és magába a döntésbe se tudjanak beleavatkozni a piaci szereplők, hozzátette azonban, hogy véleményükre nyitott lesz.

A zárás azt jelenti, hogy az előkészítő javaslatának hátteréből nem tűnik ki valamelyik szolgáltató érdeke - mondta a megszűnt ORTT korábbi fideszes delegáltja, aki szerint az előző médiahatóság túlságosan is bezárta magát és arisztokratikus volt, hiszen nagyon keveset konzultált a szolgáltatókkal, és a panaszokat is igyekezett elhárítani.

Szalai Annamária kiemelte, hogy mindenképpen nyitni szeretne, de az adott téma adja majd meg, hogy kell-e az ügyben konzultációt tartani, vagy sem.

Az ORTT helyett megalakuló Nemzeti Hírközlési- és Médiahatóság küldetése, hogy egyesítse az eddigi médiatestületek előnyeit, és valód, konvergens, európai példát mutató hatóság legyen, amelynek legfontosabb ars poeticája, hogy emberközpontúság és a magas szakmai színvonalú működés - mondta az elnök.

Szalai Annamária hozzátette: ez egy integrált hatóság lesz, mert ma már a terjesztés és a tartalom szétválaszthatatlan. Hangsúlyozta, hogy a különböző területeknek egyes kérdésekben (például a digitális átállás ügyében) együtt kell működniük - ez eddig nem így volt.

Olyan hatóságot szeretnénk működtetni, amely minden területen konvergensként és egységesként működik - hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: mivel az Országos Rádió- és Televízió Testület létszáma öt alá csökkent, az ORTT hónapok óta nem működik testületként, hatósági feladatait azonban továbbra is ellátja a szervezet, a törvénysértések pedig az újonnan létrejövő médiatanács elé kerülnek, amint az Országgyűlés ősszel megválasztja annak tagjait.

A Nemzeti Hírközlési- és Médiahatóság elnöke azt is elmondta: hogy szeretné Magyarországon tartani a magyaroknak szóló hirdetések bevételeit, akkor is, ha azokat külföldről sugározzák.

Hanganyag: Exterde Tibor