Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre Sukoró ügyében az LMP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A parlamenti ülésszak kezdetekor az LMP kezdeményezni fogja egy országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását, amely a Sukoróra tervezett kaszinó-beruházás ügyével foglalkozna - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezető-helyettese.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy az ügyben fontos tisztán látni, de a kormány vizsgálódásai "egyelőre eléggé szelektívre" sikerültek.

Véleménye szerint egy olyan bizottság, amelyben minden párt szerepet kap, kiegyensúlyozottabb és hitelesebb képet adhat.

Emlékeztetett arra, hogy az LMP levélben kérte a miniszterelnököt, hogy árulja el, korábban miről tárgyalt a befektetővel, de értékelése szerint érdemi választ nem kaptak.

A sukorói ügyről azt mondta, hogy a magyar jogszabályi környezet nem csak lehetővé teszi, hanem egyenesen kitermeli az ilyen és ehhez hasonló botrányokat. Véleménye szerint a kiemelt beruházásokról szóló törvény olyan nyomás alá helyezheti a mindenkori kormányt, amely nem az adófizetőknek, hanem a befektetőknek kedvez.

Úgy véli, hogy lesz 78 olyan képviselő, akik támogatják majd kezdeményezésüket.