Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rogán Antal döntött a jövőjéről

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ismét elindul Budapest V. kerületének polgármesteri posztjáért a fideszes Rogán Antal, aki jelenleg is vezeti a Belvárost. A politikus a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, s nem pedig főpolgármester-helyettesként kívánja kivenni a részét a munkából.

Rogán Antal a belvárosi Szabadság téren tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján döntését úgy indokolta: "azok az emberek, akik megválasztottak négy évvel ezelőtt polgármesternek, megválasztottak néhány hónappal ezelőtt országgyűlési képviselőnek, csalódásként élnék meg, hogyha ugyan egy csábító lehetőségért, meg egy ambícióért cserébe, de elmennék".

Minden politikus pályáján van egy olyan pillanat, amikor "a hűség előbbre való az ambíciónál" - mondta, megjegyezve, hogy az ő életében most jött el ez a pillanat.

Mint fogalmazott, "megérintette" az a lehetőség, ami szerinte megnyílik az ősz folyamán, ugyanis biztos benne, hogy a budapestiek változást akarnak az őszi választáson, és a fővárosnak új vezetése lesz. Emellett személyes ambíciója, hogy Budapest megújításában minél nagyobb részt vállaljon. "És ez a személyes ambíció találkozott egy csábító lehetőséggel; azzal a lehetőséggel, hogy ezt esetleg Tarlós István mellett főpolgármester-helyettesként, mégpedig a város modernizációjáért, gazdasági fejlődéséért, a fejlesztésekért felelős főpolgármester-helyettesként tegyem meg" - mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy nagyon csábító lehetőség volt, de nem véletlenül kért gondolkodási időt magától is.

Elmondta, többen biztatták arra - leginkább saját pártjából -, hogy élje ki ezen ambíciót, és éljen a lehetőséggel, az utca emberének véleménye a Belvárosban azonban különbözött ettől.

Mindezek alapján Rogán Antal úgy döntött: ismét el szeretne indulni a Belváros polgármesterségéért, a Fővárosi Közgyűlésben pedig képviselőként kívánja kivenni a részét a munkából. "Budapestnek is megújulásra van szüksége, ezt azonban én, azt hiszem, a következő négy évben még a Belváros polgármestereként szeretném szolgálni leginkább" - fűzte hozzá.

Döntéséről már tájékoztatta Tarlós Istvánt.

Kérdésre elmondta azt is, "meglepetéssel olvasta" az esetleges szuper főpolgármester-helyettességéről szóló korábbi sajtóhíreket, "szó sem volt ilyesmiről".

Arra a kérdésre, nem ugyanaz-e az ambíciójuk Tarlós Istvánnal, Rogán Antal úgy válaszolt: "nézze, én 38 éves vagyok, azt gondolom, hogy van előttem még idő". Az az ambíciója, hogy szeretné, ha Budapesten elindulnának változások, "ha ez elindul a következő négy évben, az nagyon jó dolog lesz, ebből szeretném kivenni a részem, de soha nem volt olyan ambícióm, ami ezen túlmutatna" - mondta Rogán Antal.

Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje július 30-án a Magyar Televízió reggeli műsorában arról beszélt, elképzelhető, hogy Rogán Antal, Budapest belvárosának polgármestere lesz az egyik főpolgármester-helyettese, ha őt választják meg októberben a város élére.