Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyar uniós elnökség: már képzik az elnöki stábot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az eredeti menetrendnek megfelelően folyik az európai uniós elnökségi stáb képzése, októberben tartják az alapismereti képzés befejező előadását - közölte Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályának vezetője

Az elnökség alapismereti képzése 2008. november 19-én kezdődött meg, az utolsó előadást októberben tervezik, míg az integrált elnökségi képzés közbeszerzésének lebonyolítása folyamatban van. Ennek eredménye szeptember közepére várható. A tárca tervei szerint ez a típusú képzés szeptember végén kezdődhet meg.

A 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökségre felkészülés sikeréért az elnökségi stáb minden tagja átfogó képzésben részesül - fogalmazott Urkuti György.

Hozzátette: a csaknem 700 főből álló stáb létszáma az EU-elnökség feladataihoz, a Tanács munkacsoportjaihoz és bizottságaihoz, továbbá a központi és tárcakoordinációs feladatokhoz igazodik.

A minisztérium álláspontja szerint a képzés célja, hogy "az elnökségi feladatokra kiválasztott stábtagoknak minden segítséget megadjon ahhoz, hogy az unió döntéshozatali mechanizmusaiban a soros elnökségi feladatokra mind szakmai, mind idegen nyelvi szempontból felkészüljenek, az azokhoz szükséges kompetenciákkal rendelkezzenek".

Mint Urkuti György tájékoztatott, az elnökségi képzés négy részből áll: az első az elnökségi alapismeretek oktatása, amely előadások keretében folyik. A második az integrált elnökségi képzés, amelyen kiscsoportos szemináriumokat és szimulációkat szerveznek. A harmadik rész az idegen nyelvi, azaz angol és francia nyelvi oktatás, végül a negyedik az elnökségi feladatok ellátásával összefüggő kompetenciák fejlesztése.

A Külügyminisztérium felelőssége elsősorban az elnökségi alapismereti és az integrált elnökségi képzés, míg az idegen nyelvi oktatás és a kompetenciafejlesztés a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik - tette hozzá a főosztályvezető.

Az elnökségi szakmai képzésről Urkuti György azt is közölte, hogy "átfogó és egyben gyakorlati ismereteket" kívánnak nyújtani az elnökségi feladatokat lebonyolító tisztviselőknek a Tanácsban zajló munka folyamatáról, az elnökség feladatairól és kihívásairól, valamint a többi uniós intézménnyel való kapcsolattartás módjairól.

A képzés tervét az uniós tagállamok elnökségi tapasztalatainak figyelembevételével alakították ki, és mind a tagállami, mind pedig az uniós intézményi tisztviselők szakértelmére számítanak - fűzte hozzá a főosztályvezető.