Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ablonczy Balázs: A magyar állam megalapítása egy tanulságokkal teli történet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kereszténység felvétele, a középkori államrendszer megteremtése olyan tett volt, amellyel István király hosszú időre megalapozta Magyarország helyét Európában. Például ezt tanítja a történelem - mondta Ablonczy Balázs az InfoRádió Aréna című műsorában. A történész beszélt arról is, hogy miért volt \"érdekesebb\" Magyarország a két világháború között, és hogy szerinte milyen lenne a jó magyar külpolitika.
Mit lehet tanulni az államalapításból?

Azt szokták mondani a történelemről, hogy az élet tanítómestere. Nyilván ennek a tanítómester státusznak sok minden ellentmond. A történelem, illetve a múlt megismerése arra int, hogy elkerüljük a múlt hibáit, és hogy valamiféle tapasztalatokat merítsünk belőle. A magyar állam megalapítása egy tanulságokkal teli történet. Amit üzen a történelem, mindig nagyon nehéz kihüvelyezni, a politikusok pedig szeretik az éppen aktuális üzenetükhöz hozzákötni István király történetét. István király hol Európai Uniót akart, hol regionalizmust, hol szubszidiaritást. Azt nem nagyon lehet tagadni, hogy a kereszténység fölvétele, a modern vagy a középkori magyar államrendszer megteremtése, a vármegyék és igazgatásszerveinek a létrehozása olyan tett volt, amely hosszú időre megalapozta a magyar állam helyét Európában.

A történész számára mit mond 2010-ben Szent István ünnepe? Egyáltalán Szent István ünnepe-e, az államalapításé vagy az új kenyéré?

Voltak arra kísérletek, hogy 1945 után az államhatalom újraértelmezze az ünnepet. Az Alkotmány ünnepévé vált, aztán a kenyér ünnepévé, a 80-as évek elejétől pedig az látszott, hogy megpróbálták először csak István királyt, aztán pedig Szent Istvánt visszaemelni.

A nagy áttörés akkor volt, amikor a tévé közvetítette a körmenetet.

A késő-kádárizmusban megtörtént István "visszalopása", de valóban, a körmenet közvetítése nagy áttörés volt, mert hosszú évtizedeken keresztül tiltva volt. Tagadhatatlan tény, hogy a magyar államalapításnak történelmi jelentősége van. Nagyon sokszor elmondják a politikusok is, hogy a Kárpát-medencében hány nomád nép porladt el, az avaroktól kezdve a gepidákon és a longobárdokon át, és a magyarok az egyetlenek, akik ezen a területen olyan tartós államalakulatot tudtak létrehozni, amely nem pusztult el. Még ma is itt vagyunk mint ennek az államnak az örökösei.

A történettudomány mond arról valamit, hogy ez szerencse vagy tehetség dolga?

Ezt nem szokták ilyen élesen fölvetni történettudósok. Ez már egy nagyon szűk szakpolitikai téma, amiben voltak legendás viták a nyolcvanas-kilencvenes években, de ezek ma nem vetődnek fel. Túlzottan aktualizáltan vannak arról viták, hogy a vármegyerendszer hogyan nézett ki, vagy a magyarok betelepülése és a Szent István-i műnek a tétje, de abból nagyjából mindenki egyetért, hogy az államalapítás döntő fontosságú volt abban, hogy egyáltalán ma magyarok élnek a Kárpát-medencében.

A Kárpát-medence Európához képest hol van? Azt szokták mondani, hogy mi változatlanul a periférián vagyunk. Nem itt van a tudás, nem itt van az erő, nem itt van a tőke, tehát nem jó helyen vagyunk.


Sok tekintetben érzi az ember azt, hogy a perifériáján él annak, amit Európai Uniónak nevezünk, de gondoljunk vissza, hogy a nyolcvanas években hol állt Magyarország egy mentális világtérképen. Azt hiszem, azért jobban benne vagyunk az európai köztudatban, mert Magyarország az Európai Unió tagja. Az európai köztudatban jobban jelen van Magyarország, és vannak olyan sport- vagy tudományos teljesítmények, amelyek beemelik Magyarországot az európai érdeklődésbe. A perifériának azért van egy pozitív oldala is: nem biztos, hogy jó, ha mindig ránk figyelnek. Vajon az itt élők is inkább Európa központjában lévőnek érzik magukat? A nyolcvanas években még nem Európa volt a viszonyítási alapunk, hanem a környező szocialista országok, és ahhoz képest nagyon büszkén feszítettünk. De ma már hozzájuk képest sem feszítünk olyan nagyon büszkén.

Valóban, Magyarországot a legvidámabb barakként szokták említeni. Ha körbenézett az ember a szocialista táborban a nyolcvanas években, akkor azt látta, hogy valóban, Magyarországon még mindig relatíve a legelviselhetőbb az élet, akár Csehszlovákiához, Romániához, akár az NDK-hoz vagy akár Lengyelországhoz képest. Az anyagi javak elérhetősége és a relatív kulturális szabadságnak egy olyan párosítása volt meg, amely után úgy tűnik, hogy a magyar népesség egy nem elhanyagolható részének van nosztalgiája. Õk biztonságban érezték magukat, és kedvelték ezt az időszakot, még ha a nyolcvanas évek már egy válságidőszak is volt ebben az érett államszocializmusban, kádárizmusban. Ugyanakkor az is benne van a magyar karakterben, hogy hajlamosak vagyunk a Széchenyi által is megénekelt végletes gondolkodásra. Kétségtelenül divatja van annak a gondolkodásnak, hogy minket mindenki megelőzött, most már rettenetes állapotban vagyunk. Kétségtelen, hogy az elmúlt évek politikai és gazdasági krízise nem segített abban, hogy javítsa Magyarország a pozícióit a térség más államaival szemben. Van is bizonyos lemaradás, nyilvánvaló, vagy legalábbis megtorpanás más országok gazdasági teljesítményéhez képest, de azért ez nem az a tragikus mérték, amiből soha nem lehetne kilábalni.

Hol van most Magyarország helye, ha már Európai Unióhoz mérjük magunkat? Az például egy mérőszám lehet, hogy Magyarország milyen fontos szervezetnek a tagja?

Ha megnézzük a GDP-t és hasonlókat, azért Magyarország a világ több mint 200 országa között a felső negyedben van, sőt talán a felső ötödben. Nyilván, ha ezt mondjuk egy Kelet-Magyarországon élő munkanélkülinek, vagy annak, akinek ötvenezer forinttal emelkedett a törlesztőrészlete, az nem lesz boldog ettől, az ő problémáit ez nem oldja meg. Azt kell látnunk, hogy Európában és még a szomszédos országokban is számos olyan hely van, ahol az emberek lényegesen rosszabbul élnek, mint a magyarok. De ezzel nem akarom lekicsinyleni azokat a nehézségeket, amikkel emberek nap mint nap szembesülnek az emberek.

Politikai, európai uniós jelentőségét tekintve hol áll most Magyarország?

Az én kutatási területem a két világháború közötti Magyarország. Azt látom, hogy a magyar tematika sokkal szűkebb helyen van jelen a nemzetközi sajtóban, mint akár a két világháború között egy francia vagy egy angol sajtóban, ahol majdnem minden nap a nagy nemzetközi lapokban voltak hírek Magyarországról. Mindez természetesen a tévé elterjedése és az internet megjelenése előtt volt. Más volt a médiaszerkezet az akkori világban. Ha ma szó esik Magyarországról, a francia és az angolszász sajtóban döntően válsághírek kapcsán kapunk szerepet. Gazdasági, politikai válság, esetleg kulturális hírek kapcsán, Meg akkor, amikor zenében vagy irodalomban, esetleg festészetben, képzőművészetben születik olyan magyar alkotás, ami megüti ezeknek a nyelvi közösségeknek az ingerküszöbét - akkor megjelenik egy hír, akár Kertész Imréről, akár Esterházy Péterről vagy Kurtág Györgyről - ezzel tudunk beférni a nemzetközi médiába és a köztudatba.

Miért voltunk a két világháború között érdekesebbek?

Magyarország egy válsággócnak számított bizonyos értelemben. Egyrészt közel vagyunk a Balkánhoz, másrészt a trianoni békeszerződés után Magyarország kinyilvánította szándékát arra, hogy ez a status quo neki nem fog így megfelelni. Nyilván érzékelték Nyugat-Európában és a tengerentúlon is, hogy itt van egy válsággóc, és ezért talán jobban oda kell figyelni rá. Akkoriban mintha a magyar értelmiség és középosztály jobban be lett volna ágyazva a nemzetközi trendekbe, kapcsolatai, utazásai, olvasmányai révén sokkal naprakészebb információi voltak a világról, és sokkal több szállal kötődött ehhez az európai vagy nyugat-európai világhoz, és sokkal érvényesebb és naprakészebb tudása volt, mint manapság.

Csak a szocializmus szakította ezt meg, vagy egyszerűen degenerálódik az értelmiség is?

A szocializmus évtizedei a hatvanas évek elejéig nagyon komoly megszakítottságot jelentettek, egy olyan elzártságot, amely lemaradást jelentett. A történész szakmát szemlélve, a hatvanas-hetvenes években visszatért az a generáció 1956 után, akik európai nívót hoztak magukkal a korábbi tanulmányaikból és kapcsolataikból. De ez a generáció lassan meghalt vagy kiszóródott, és nem nagyon jöttek mások. Nem degenerálódásra gondolok itt, de tény, hogy egy kicsit kiszorultunk a nemzetközi nyilvánosságból, a kapcsolatokból. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan változnak az utazási szokásaink és hasonlók, hogy hova mennek az emberek tömegével nyaralni. Egy idő után már nem London és Párizs, hanem az Adria?

Nem London és Párizs. Most is azt látjuk, hogy Tunéziába, Görögországba és Horvátországba mennek az emberek, amivel nincs semmi baj, csak...

Csak nem a kultúra központjai.

Még az is lehet, hogy a töltekezés a lényeg, nem egyfajta kulturális turizmus. Nem hibáztatok senkit, mert a magyar értelmiségnek sokszor van egy olyan attitűdje, hogy morális körmösöket osztogat a lakosságnak, a politikusoknak, meg mindenkinek. Nem akarom én bírálni, csak az az érzésem van, hogy a két világháború között a középosztályi gondolkodás bizonyos értelemben sokkal európaibb, vagy Európához sokkal több szálon kötődő, nyitottabb volt, mint ma.

Fiatal és nem túl nagy államok között élünk. Az államszervezés ünnepe ad valami iránymutatást arra, hogy velük hogyan kell együttműködni, vagy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy ezeknek a kisállamoknak a puszta léte is egymás ellen irányul?

Valamit beszélnünk kell egymással, az egészen biztos, mert ha józanul végiggondolja valaki, Magyarország is mindig itt lesz, és jó eséllyel Szlovákia, Románia és Szerbia is mindig itt lesz, vagy legalábbis az elkövetkezendő 150-200 évben valószínűleg itt fognak élni ezek a népek ezen a környéken. Valamiféle beszélő viszonyt nyilvánvalóan ki kell alakítani. Magyarország is valószínűleg követett el hibákat politikai kommunikációban a szomszédos országok felé, de én azt látom, hogy bőségesen voltak olyan gesztusok a szomszédos országok részéről is az elmúlt időszakban, (például a szlovák nyelvtörvény), amelyek nem kimondottan a beszélő viszony irányba mutattak.

Érdemes lenne olyan dolgokon elgondolkodnunk - és ez semmiben nem érinti a mi közép-európai vagy kárpát-medencei státuszunkat, és azt, hogy mit gondolunk autonómiáról meg kisebbségekről -, hogy mit tudunk mi mondani ezeknek a környező országoknak magunkról, hogy tudjuk bemutatni az országunkat? Kollégáimmal régi rögeszmém, hogy nincsenek friss vagy legalábbis gyakran frissülő honlapok, akár szerbül, románul vagy szlovákul Magyarországról.

Mi az az érdek, amit a magyar külpolitikának érvényesítenie kell? A határon túl élő magyar emberek érdeke? Vagy ezen túl a magyar nemzet, a 15 millió magyar érdeke?


A külpolitikusok dolga az, hogy a magyar nemzeti érdeket és a sajátos magyar történelmi körülményekből adódóan a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekét is képviselje - ezt a kettőt kell összeegyeztetni. Ez nem egy egyszerű feladat, sőt sokszor egymásnak ellentmond, mint például az alapszerződések időszakában. Láttuk, hogy a magyar nemzeti érdek az volt, hogy Magyarország csatlakozzon az euroatlanti intézményrendszerhez. Ennek a feltétele az volt - erre nagyon világos nyomás volt Washingtonból és Brüsszelből -, hogy kellenek alapszerződések. Ez nem mindenkinek tetszett, és főleg a határon túli magyar politikai pártoknak, az RMDSZ-nek vagy az akkor még külön lévő MKP-t alkotó pártoknak nem tetszett. Akkor ott volt egy átlépés az ő érdekeiken. Ez nem volt egy szép pillanat. Az én elképzeléseim szerint egy jó magyar külpolitikának ezt a kettőt kell valahogy összeegyeztetni: a magyarországi lakosság és a magyar nemzeti közösség érdekeit egyszerre próbálja képviselni, ha erre igény van. Márpedig van igény a határon túli magyar közösségekben, hogy Magyarország álljon ki értük a nemzetközi fórumokon és támogassa az autonómiatörekvéseiket.

Hanganyag: Exterde Tibor