Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A tömeges nyugdíjba vonulás miatt túl fiatalok és tapasztalatlanok a tűzoltók

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Túl fiatal a fővárosi tűzoltóság állománya, gondolt jelent a hiányzó szakmai tapasztalat - mondta Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok. A vezérőrnagy szerint a tömeges nyugdíjba vonulással okozott problémát csak úgy lehet orvosolni, ha új illetményrendszert alakítanak ki.

A fiatalkor természetesen nem hátrány, de az érzékelhető, hogy a tömeges nyugdíjba vonulás miatt kevés a tapasztalt tűzoltó a fővárosban - mondta az InfoRádiónak a fővárosi tűzoltóparancsnok, aki hozzátette: bár biológiai értelemben a 33 éves életkor nem mondható fiatalnak, a tűzoltóknál annak számít.

Számtalan veszélynek van kitéve a tűzoltó a beavatkozás közben. Mindenre fel kell készülnie, ehhez pedig sokat kell tanulnia, bármennyire is jó alapképzést kapott - hangsúlyozta Bende Péter, aki elmondta azt is, hogy az idős kollégák azok, akik átadták a megélt események tapasztalatait a fiataloknak, így ők már jobban odafigyeltek a bevetéseknél.

Kiemelte, hogy nehéz bekerülni a tűzoltósághoz, mert magasak a fizikai és pszichikai követelmények, és jó, ha a jelentkezők ötöde alkalmas arra, hogy tűzoltóvá váljon. A parancsok úgy véli: olyan illetményrendszer kellene bevezetni, amely maradásra ösztönözné a tűzoltókat, mert ha a nyugdíj több, mint az illetmény, akkor érhető, hogy a nyugdíjazást választják.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa