Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Öt falu kapja vissza az idén a postáját

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Újra megnyílt a Veszprém megyei Küngös postahivatala - az első azok közül, amelyeket 2004-ben bezártak, és helyettük mobilpostákat helyeztek üzembe. Idén még négy falu kapja vissza a postáját.

A küngösi ünnepségen részt vett Schmidt Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója és Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára.

Utóbbi elmondta, hogy az előző kormányzat közel 500 falusi kispostát zárt be, 30 milliárd forintot vett el a cégtől, és majdnem kielnc ezer dolgozót elbocsátott. "Ennek nagyon rossz üzenete volt, az, hogy a kistelepüléseken lakók élete nem fontos" - jegyezte meg az államtitkár.

A Balatonkenesétől kilenc kilométerre található, 600 fős Küngös polgármestere, Szabó Gergely szerint a település nem pusztán egy postát, hanem egy nagyon fontos közéleti színteret kapott vissza.

Öt kispostát nyit meg idén a Magyar Posta Zrt. - tájékoztatta az InfoRádiót a a küngösi ünnepség után a cég szóvivője. A küngösi postahivatal újraindítása négymillió forintba került - tette hozzá Hüse Marianna. Azt azonban nem tudta megmondani a szóvivő, hogy a további megnyitásoknak mekkora lesz a költsége.

A kispostákat ugyanis csak ott nyitják meg újra, ahol erre nemcsak lehetőség, hanem igény is van. Erről pedig még egyeztetnek a különböző önkormányzati szövetségekkel. Az viszont biztos, hogy mindehhez az állam anyagi segítségére szorul majd a Magyar Posta Zrt.