Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Közös nyilatkozat az uniós családtámogatásról - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mielőbbi családtámogató intézkedéseket várnak a tagállamoktól az Európai Unió soros elnöki tisztét tavaly és az idén betöltő négy ország illetékes miniszterei, akik a Gödöllőn tartott informális ülés után erről közös nyilatkozatot fogadtak el.

Mielőbbi családtámogató intézkedéseket várnak a tagállamoktól az Európai Unió soros elnöki tisztét tavaly és az idén betöltő négy ország illetékes miniszterei. Spanyolország, Belgium és Magyarország, valamint az év második felében a posztot betöltő Lengyelország demográfiai és családügyi tárcavezetői erről a Gödöllőn tartott informális ülés után fogadtak el közös nyilatkozatot. A találkozón Orbán Viktor miniszterelnök úgy vélte: nem igaz, hogy ha egy politika támogatja a családot, akkor azzal minden más életformát elvet. A magyar elnökség kezdeményezte, hogy az Európai Unió nyilvánítsa a családok európai évének 2014-et.

Igen a közös agrárpolitikára

Elkezdheti kidolgozni a Közös Agrárpolitika reformjának szabályozását az Európai Bizottság - mondta a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor Budapesten, az uniós országok parlamenti mezőgazdasági bizottsági elnökeinek találkozóján közös diplomáciai sikernek nevezte, hogy a vitát a soros magyar elnökség idején lezárhatták. Emlékeztetet arra: a tagállamok egyetértenek abban, hogy a mezőgazdaság és a vidék továbbra is közös politika és közös finanszírozás alá tartozzon.

Ezért nem teljesült
a hiánycél

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az önkormányzatok tervezettnél magasabb hiánya és a központi kormányzat deficitjének eredményszemléletű átszámítása miatt nem teljesült a tavalyi 3,8 százalékos hiánycél. A tárca azután ismertette a strukturális reform végrehajtásáról szóló jelentést, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közölte: tavaly a GDP 4,2 százaléka volt a kormányzati szektor deficitje.

Hivatalos: Rohácot gyanúsítják a Fenyő-gyilkossággal

Fenyő János meggyilkolásával gyanúsítják Jozef Rohácot - erősítette meg a szlovák férfi ügyvédje. Dusan Danovy elmondta: a magyar hatóságok mint tettes ellen adtak ki elfogatóparancsot védence ellen. Fenyő János médiavállalkozót, a Vico Rt. tulajdonosát 1998. február 11-én lőtték le Budapesten. A rendőrök egy közeli kapualjban megtalálták a gyilkos által viselt kabátot, sapkát és géppisztolyát. Korábban a Blikk azt írta: megegyezik Jozef Rohác DNS-ével a gyilkosság közelében talált tárgyakról vett minta. A lap úgy tudja: a nyomozók sejtése szerint a férfi közvetítő volt a megbízó és a bérgyilkos között, akinek ő adta a fegyvert is. Jozef Rohác jelenleg őrizetben van Szlovákiában; kiadatásáról még nem született jogerős döntés.

Nem tudta, hogy ölni megy

A negyedrendű vádlott meghallgatásával folytatódott a romák elleni támadássorozat büntetőperének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. Csontos István azt állította: nem tudta, hogy társai gyilkolni akarnak Tiszalökön; az ügyészség szerint viszont ismerte a támadás célját. A tiszalöki támadásban 2009 tavaszán 20 méterről a saját háza udvarán lőttek agyon egy munkába induló férfit. A vád szerint több halálos támadás után ez volt az első olyan, amelyben Csontos István is részt vett, ő vezette az autót, amivel az első- és a másodrendű vádlott, Kiss Árpád és Kiss István a helyszínre ment.

Segítség a mentősöknek

Összesen 430 millió forintos gyorssegélyt ad az Országos Mentőszolgálatnak és a betegszállítók szervezeteinek az üzemanyagárak emelkedése miatt a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke. Beneda Attila közölte: a mentőszolgálat összesen 232 millió forintot kap, a betegszállító szervezetek működésére pedig 200 millió forint jut.

Halad a honosítás

Több mint 52 ezren adtak be honosítási kérelmet az első negyedévben. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése szerint állampolgársági esküt március 12-e óta 477-en tettek. A kérelmeket 60 százalékban Magyarországon, 40 százalékban pedig külképviseleteken adták be. A négy legfrekventáltabb befogadóhely eddig Csíkszereda, Budapest, Szabadka és Kolozsvár volt.

Tűzszünet, feltételekkel

Készek tűzszünetet kötni a líbiai felkelők, ha a Moammer Kadhafihoz hű csapatok kivonulnak a nyugat-líbiai városokból, és az országban szavatolják a vélemény- és szólásszabadságot. Az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője, miután az ENSZ rendkívüli megbízottjával tárgyalt, közölte: nem mondanak le korábbi követelésükről sem, miszerint Moammer Kadhafinak és családjának távoznia kell Líbiából. Musztafa Abdel-Dzsalíl hangsúlyozta, hogy fegyverekre lesz szükségük, ha a kormányerők nem szüntetik be a civilek elleni támadásokat. Líbiában a kormányerők folytatták Miszráta ostromát, miközben Adzsdábija környékén a megmerevedett fronton a felkelők megerősítették állásaikat.

Demonstráltak Damaszkuszban

Ismét kormányellenes tüntetések voltak három szíriai városban. Szemtanúk szerint Damaszkuszban a rendfenntartók rátámadtak a demonstrálókra, és legalább 4 tiltakozót megöltek. A szíriai fővárosban mintegy kétezren tüntettek szabadságot követelve, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak. Jemen fővárosában is több tízezren tüntettek az államfő mellett és ellen egyaránt. A biztonsági erők és a hadsereg a két tábor összecsapásától tartva minden korábbinál nagyobb erőket vonultatott fel.

ENSZ-alkalmazottakat mészároltak le

Afganisztán északi részén bosszúból több ENSZ-alkalmazottat öltek meg fegyveresek Mazari-Sarífban. Az áldozatok száma a húszat is elérheti, közülük többen külföldiek voltak. A világszervezet városi épületénél tüntetést tartottak amiatt, hogy az Egyesült Államokban egy lelkipásztor nemrég elégette a muzulmán szent könyv, a Korán egyik példányát. Tüntetők egy csoportja később tüzet nyitott az őrökre és gyújtogattak az épületben.