Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több száz baromfitetem hevert a városhatárban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több száz baromfitetemet találtak Szombathely határában, a Zanat és Söpte között vezető úthoz közel, egy elhanyagolt területen - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága.

Az elhullott több száz tojótyúk eredetét vizsgálják, de az állategészségügyi hatóság szerint nem kell tartani járványtól, a tyúkok elhullását ugyanis szerintük nem valamiféle vírus, hanem valószínűleg valamilyen tartási, takarmányozási hiba, esetleg bakteriális fertőzés okozhatta - mondta Horváthné Sélley Erzsébet igazgató főállatorvos.

Vas megyében járványos állatbetegségről jelenleg nincs tudomásuk - mondta.

A főállatorvos szerint a tetemek több napja, akár két hete is ott lehettek megtalálási helyükön, már erősen bomló állapotban voltak, így laboratóriumi vizsgálatok sem vezetnének eredményre az elhullás okát illetően.

Horváthné Sélley Erzsébet elmondta azt is: az állatnyilvántartások alapján vizsgálják, hogy honnan, mely állattartótól származhatnak az elhullott tyúkok, ha megtalálják a szabálysértőt, százezertől akár többszázezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak rá.

A főállatorvos elmondta azt is: az állattartók állami támogatást igényelhetnek az elhullott állatok megsemmisítéséhez, ezért érthetetlen, hogy miért fordulnak elő Vas megyében is havi, heti rendszerességgel hasonló esetek.

Az esetet a Vas Népe.hu intenetes portál, a megyei lap internetes kiadása jelentette be az állategészségügyi hatóságnak, az információt, illetve a helyszínről készített felvételeiket csütörtökön közölték - mondta el Török Tibor, a portál főszerkesztője.