Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán: Sikeres az EU-elnökség első három hónapja - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Európai Unió közös gazdasági kormányzásának megteremtését nevezte a magyar elnökség legfontosabb teendőjének a miniszterelnök az Országgyűlésben.

Orbán Viktor a parlamentben, napirend előtti felszólalásában úgy vélte: ebben Magyarország jó úton és jó ütemben halad, függetlenül attól, hogy nem csatlakozott az unió versenyképességi paktumához, amelyet az eurozóna tagállamai kezdeményeztek. Arról is beszélt, hogy Magyarország ki tud állni a nemzetközi színtéren saját magáért és polgáraiért, amikor kell. A kormányfő szerint a két legfontosabb feladat Magyarországon és Európában is ugyanaz, az államadósság csökkentése és a munkahelyteremtés. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető azt mondta, hogy az elnökség mindenki számára, aki hisz az Európai Unióban, történelmi felelősség, éppen ezért mindenki érdekelt kell, hogy legyen annak sikerében. Balczó Zoltán, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint pártja felfogása eltérő abban, hogy mi tekinthető sikernek és nemzeti érdeknek. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője arról beszélt: szerinte nem adóversenybe, hanem az adóharmonizációba kell beszállni.

Választójogot adna minden magyar állampolgárnak az Alkotmány

Több mint 30 módosító indítványt nyújtott be az új alkotmány tervezetéhez a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője. A javaslatok között szerepel, hogy minden magyar állampolgárt - így a határokon túl élőket is - megilleti az általános választójog, ezt azonban más sarkalatos törvény feltételekhez, például magyarországi lakóhelyhez, kötheti. Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének kapcsolódó módosító indítványai között van az is, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem kilenc, hanem változatlanul hat évre nevezné ki a Magyar Nemzeti Bank elnökét az államfő, és a jegybank elnöke helyett szintén a köztársasági elnök nevezhetné ki az MNB alelnökeit is. Az Országgyűlés befejezte az alkotmánytervezet részletes vitáját; az új alaptörvényt a tervek szerint április 18-án fogadják el, az államfő pedig egy héttel később, 25-én ünnepélyes keretek között írja alá.

Vizsgálóbizottságot javasol az MSZP

Parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezi az MSZP; a testület az önkormányzatok kötvénykibocsátásait ellenőrizné. Szeged szocialista polgármestere elmondta: pártja aggódik az önkormányzatiságért, mert az alaptörvény kormánypárti tervezetébe nem került be a helyi közösségek önkormányzathoz való joga, sőt a helyhatóságok az alkotmány életbe lépése után már csak a fideszes vezetésű kormányhivatalok engedélyével vehetnének fel hitelt, illetve bocsáthatnának ki kötvényt. Botka László szerint a kormány ezzel az intézkedéssel megvonja az önkormányzatoktól az önálló gazdálkodás jogát.

Csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei

Összesen 500 milliárd forinttal csökkenhetnek a vállalkozások adminisztrációs terhei az idén. A Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára elmondta: az első, 100 milliárdos tehercsökkentő csomagról még e hónapban dönthet a kormány. Cséfalvay Zoltán hozzátette: a második, 400 milliárd forintos csomagról, és arról, hogyan kell az egész rendszert átalakítani ahhoz, hogy ne termelődjenek újra a bürokratikus költségek, az év végéig határoznak.

Újabb történelmi csúcson a benzinár

Bruttó öt forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, ezzel új történelmi csúcsot ér el a benzinár. A gázolajért nem kell többet fizetni. Sándor Dávid, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a magyar olajtársaság döntésével a benzin átlagára 381-382 forintra nő, a gázolajé 375 forint marad. Az autósok akár 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Fokozott élelmiszer-ellenőrzés húsvét előtt


Megkezdődött a húsvét előtti fokozott élelmiszer-ellenőrzés - jelentette be a vidékfejlesztési tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára. Kardeván Endre az InfoRádióban azt mondta: a cél, hogy minél kevesebb élelmiszer okozzon gondot a fogyasztóknak. A politikus hangsúlyozta: összehangolt, átfogó vizsgálatokat tartanak országszerte nemcsak a kereskedőknél, hanem az élelmiszer-előállítóknál és a raktárakban, az úgynevezett első betárolási helyeken is.

Õssejt laboratórium Debrecenben

Õssejt laboratóriumot hoztak létre a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében. Szatmári István egyetemi adjunktus elmondta: a program a kísérleti állatok embrionális őssejtjeinek részletes tanulmányozását, illetve az emberi őssejtek tenyésztésének és elkülönítésének technikai hátterét teszi lehetővé.