Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ritkábban szállnak fel a Gripenek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ritkábban szállnak fel a Gripenek a Magyar Honvédség költségvetését érintő elvonások miatt - írta a Népszabadság. A lap szerint a nemzeti össztermék 1 százalékát sem éri el a honvédelmi kiadásokra fordítható költségvetési összeg, ami évente 275 milliárd forint, és ebből most 27 milliárdot zároltak.

A honvédelmi tárca a lapnak azt a tájékoztatást adta, hogy az évente repülésre fordítható idő tervezésénél elsőbbséget élveznek a nemzeti légtér védelmét és a repülő csapatok alaprendeltetését szolgáló feladatok, de alapul veszik a honvédelmi költségvetés által biztosított lehetőségeket is. A minisztérium hangsúlyozta: a költségvetési helyzet Magyarországtól is megköveteli, hogy az alapfeladatok végrehajtásához fontossági sorrendet állítson fel, és ennek első helyén az ország védelme áll.