Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Török Gábor: Az alkotmányozásnál látszik igazán, milyen impotens az ellenzék

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz jelentős szavazóbázist veszített el, ám az ellenzéki pártok ebből semmit sem profitáltak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor, aki beszélt arról is, hogy miért nem tudnak a csalódott szavazók egyik párttól a másikig vándorolni. Visszatért az ideológiai szembenállás és a táborteremtés, megint szinte áthatolhatatlan fal kezdi elválasztani jobboldalt a baltól.

Tavaly tavaszhoz képest a Fidesz 10-15 százalékpontot veszített támogatottságából a teljes népességen belül. Ez egy viszonylag jelentős veszteség, de nem tér el radikálisan a kormánypártok támogatottságának eddigi esésétől - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor, aki hozzátette: érdekesebb jelenség az, hogy a Fidesz által elveszített szavazók nem "hasznosulnak" egyik pártnál sem, hiszen a többi politikai erő is nagyjából ott áll, ahol tavaly ilyenkor.

Vagyis egyszerre igaz az, hogy a Fidesz jelentős bázist veszített, de az ellenzék ebből semmit nem profitál - hangsúlyozta a Vision Politics igazgatója, aki úgy fogalmazott, hogy "az ellenzék beragadt a rajtvonalnál", ez pedig a Fidesz számára pozitív fejlemény.

Az ellenzéki pártok számlájára írható, hogy nem tudják megszólítani a bizonytalankodókat. - véli az elemző, aki szerint az alkotmányozási folyamatban látszik igazán, hogy az ellenzék "rettentően impotens", képtelen a Fideszt rákényszeríteni arra, hogy bizonyos érveket ne használjon a politikájában.

Török Gábor úgy látja, az MSZP és az LMP nem azzal hibázott igazán, hogy kivonult az alkotmányozás vitájáról a parlamentben, hanem azzal, hogy nem volt jobb ötlete, nem indított például ellenpetíciót.

Minden kormánypárt esetén van egy amortizációs visszaesés, ezen felül pedig vannak hibák, szükségszerűen vállalt nehéz helyzetek, amelyek hozhatnak lemorzsolódást - többek között ezzel indokolta a politikai elemző a Fidesz támogatottságának csökkenését. Hozzátette: az elmúlt három-négy hónappal számos olyan intézkedése volt a kormánynak (magánnyugdíj, Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása, médiatörvény, alkotmányozás, Széll Kálmán-terv), amelyek szimbolikus és materiális ellenérvet szolgáltattak a kormányban csalódottak számára - ennek logikus eseménysorozata az, hogy csökkent a Fidesz támogatottsága.

Az első félév kitartó és stabil Fidesz-támogatottságot mutatott. Szép lassan gyűlik össze az a mennyiségű politikai információ, ami egy párt támogatóját elvezeti oda, hogy a felmérések során csalódott vagy bizonytalan választ adjon - hívta fel a figyelmet Török Gábor, aki kiemelte azt is, hogy az MSZP összeomlása sem egyik napról a másikra történt: 2007-ben, miután már túl volt a párt az őszödi beszéden, október 23-án és a megszorításokon, lényegesen jobban állt, mint most. Folyamatos kudarc és csalódottság után jutott el addig a szocialista párt, hogy 2010 tavaszán már a húsz százalékos sávba kerül.

Déja vu


Török Gábor nem várta azt, hogy a Fidesz esetében egyik hónapról a másikra történő radikális csúszás figyelhető majd meg, inkább fokozatos erodálódást jósolt - hasonló folyamatot, mint 2002-2003-ban a Medgyessy-kormánynál és az MSZP-nél láttunk.

Kiemelte: a mostani politikai helyzet sajátja, hogy nincs "puffer párt", ami a két politikai tábor között helyezkedik el, és megadná a lehetőséget a bizonytalan, csalódott szavazóknak, hogy ne kelljen a kormányoldalról az ellenzéki térfélre átlépni.

A Jobbik mondanivalója lehetetlenné teszi azt, hogy a Fideszből kiábrándultak tömegével támogassák a pártot, de egy jól azonosítható kör esetén erre van a pártnak lehetősége. Az LMP egyértelműen a radikálisabb kormánykritika felé mutatott az elmúlt hónapokban, és az MSZP-vel együtt hasonló pozíciót vesz fel a Fidesszel szemben. Éppen ezért a politika centrumában egy nagy lövészárok, szakadék van, és ez nagyon megnehezíti a szavazóknak, hogy egyik párttól a másikig tudjanak vándorolni - magyarázta a Vision Politics igazgatója.

Az elmúlt kilenc-tíz hónap legfontosabb sajátossága, hogy a magyar politika nem új irányba indult el, hanem "nagyon ismerős lett, ami most kezdett történni": visszatért az ideológiai szembenállás és a táborteremtés. A legfontosabb kérdések döbbenetes erővel metszik keresztbe a magyar politikai térfelet, ahol megint szinte áthatolhatatlan fal kezdi elválasztani a jobboldalt a baltól - fűzte hozzá Török Gábor.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor