Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A fasizmus tilalmát eltörlő törvényjavaslatot terjesztettek be Olaszországban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A fasizmust tiltó törvényes rendelkezések hatályon kívül helyezését javasolták Olaszországban egyes kormánypárti szenátorok - derül ki az olasz sajtó jelentéseiből.

Az erről szóló javaslatot már az előző hónap végén beterjesztették a szenátusban, de eddig elkerülte a közfigyelmet, most viszont nagy felháborodást keltett az ellenzékben, és értetlenséget a kormánypárt, a Szabadság Népe (PDL) soraiban is.

Az eltörölni kívánt, 1948-ban elfogadott alkotmányos rendelkezés szerint "tilos bármilyen formában újjászervezni a feloszlatott Fasiszta Pártot". Ezt 1952-ben a "Scelba-féle törvény" azzal egészítette ki, hogy a fasizmus dicsőítése is bűncselekmény.

Az ellenzéki Demokrata Párt szenátusi frakcióvezetője kijelentette: a javaslat "súlyosan sértő az ország történetére, az Olasz Köztársaságra és az olasz demokráciára nézve". Ez már a sokadik célzatos lépés a PDL részéről, amely az alkotmány pilléreinek lerombolására irányul - tette hozzá Anna Finocchiaro, aki követelte a javaslat azonnali visszavonását. A testület alkotmányügyi bizottságának alelnöke "tűrhetetlen provokációról" beszélt.

A szenátus kormánypárti elnöke, Renato Schifani "elképedésének" adott hangot a törvényjavaslat létezésének híre hallatán, és azt várja, hogy párttársai meggondolják kezdeményezésüket. A tervezetet hat szenátor nyújtotta be március 29-én.